A világ leggazdagabb emberei egyre inkább privát, diszkrét vásárlások felé fordulnak, tesznek piacon kívüli ajánlatokat.
A Korda házaspár ott spórol, ahol tud, sokszor inkább a hideg ételt választják az étterem helyett, ráadásul a takarítást is Klárika intézi, igaz az utóbbi időben némi segítséggel. A spórolása egyébként nem jellemző mindenkire, a magyarok 30 százaléka annak ellenére nem tesz félre, hogy erre feltehetőleg lenne lehetősége. Összeszedtünk néhány trükköt, amit a kiadásaik lefaragásához használhatunk, ha mi is (többet) szeretnénk megtakarítani.
Kordáék már 37 éve házasok, és a sikeres karrierjük ellenére sem szórják a pénz két kézzel. Szerény, hétköznapi életet élnek, így például sofőrre sem költenek, pedig lenne miből. A lakásukat évtizedekig egyedül Klárika takarította, és még most is ő törli a port, igaz, már némi segítséggel. Havonta csak egyszer mennek étterembe, mivel a meleg ételeket is Balázs Klári készíti, ha pedig erre nincs elég ideje, akkor hideg kosztot esznek.
- mondták Kordáék a Hot! magazinnak.
Magyarországon a többség egyébként nem engedheti meg magának, hogy étteremben egyen, a legfrissebb adatok szerint ugyanis 4 millióan élnek a létminimum alatt és további 1,7 millióan a létminimum környékén, ez a lakosság 60 százalékát jelenti. Ez a mérőszám egyébként nem azt mutatja, hogy mennyi szegény él hazánkban. A létminimum azt határozza meg, mekkora jövedelemre van szükség a magyar társadalom által megfelelőnek minősített életszínvonal biztosításához.
Hogyan tudunk spórolni mi is?
- A legtöbbet a bevásárláson tudunk spórolni, érdemes listával nekivágni az élelmiszerek beszerzésének. Persze ahhoz, hogy ténylegesen megtakarítsunk, ezt a listát be is kell tartani, csak azt szabad megvenni, amit előre felírtunk.
- Fogyasszunk egészséges, otthon készült ételeket! Az otthon készített ételek sokszor sokkal olcsóbbak, mint a büfék kínálatai, ráadásul jellemzően egészségesebbek is, ha odafigyelünk az elkészítésükre.
- Kerüljük a feldolgozott élelmiszereket és a hasznos tápértéket nem tartalmazó árukat! A nyers hús szinte mindig olcsóbb, mint a feldolgozott változata, a chipszek, rágcsálnivalóktól pedig nem lakunk valóban jól, ráadásul az elhízáshoz is hozzájárulnak.
- Felejtsük el a nassolást és az üdítőitalokat! A rágcsálnivalók jellemzően igen drágák ahhoz képest, hogy mennyi tápanyagot tartalmaznak, de az ipari péksütemények is inkább a hasunk növeléséhez járulnak hozzá, mint a kiegyensúlyozott étrend betartásához. A cukros üdítőitalok jellemzően több száz forintba kerülnek, de nem tartalmaznak a szervezetünk számára hasznos tápanyagokat. Ha a napi egy péksütinkről és üdítőnkről lemondunk, akkor 3-400 forintot is megspórolhatunk, ami havi szinten 10 ezer forintos megtakarítást jelent.
- Sokan kizárólag utazási irodával mennek nyaralni, pedig a belföldi és az Európán belüli utakat sokkal olcsóbban is kihozhatjuk, ha magunk szervezzük meg az utazást.
- Érdemes a boltokban a saját márkás termékeket keresni, ezek sokszor hasonló minőségűek, mint az agyonreklámozott társaik, mégis, nem ritka, hogy fele annyiba sem kerülnek.
Jójó, de miért van erre szükség?
A magyarok többsége belátja, hogy fontos lenne megtakarítania, mégis tízből csak egy ember takarékoskodik hazánkban. A családok több mint fele azért nem tesz félre, mert nincs miből félre tennie - olvasható a Deloitte pénzügyi kultúráról szóló tanulmányában.
Ugyan sokan tényleg nem tudnak spórolni, ahogy fent írtuk, a létminimumon vagy az alatt élők aránya 60 százalék.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ehhez viszont a kiadásaik lefaragására lenne szükség, például a fent említett módszerekkel.
Havonta kisebb összegeket is érdemes lehet megtakarítani, a kamatos kamat hatása miatt ugyanis egy hosszútávú megtakarítással kész vagyonokat halmozhatunk fel. A fizetésünk negyedét félretéve akár 20 év után nyugdíjba vonulhatnánk.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak