Piaci átlag felett, 9 százalékkal bővült az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletágának árbevétele az első negyedévben.
70 évvel ezelőtt vezették be a forintot, amit a hiperinflációtól szenvedő pengő leváltása miatt lett Magyarország fizetőeszköze - írja a Népszava.
Napra pontosan 70 éve vezették be Magyarországon a forintot, mint fizetőeszközt, a hiperinfláció miatt elértéktelenedett pengőt cserélték le 1946. augusztus 1-én. Az elmúlt 7 évtizedben az infláció mértéke 130-szoros volt. A bevezetéskor 96 fillérbe (a forint váltópénze volt 1999-ig) került egy kilo kenyér, ma átlagosan 260 forintot kell érte fizetni, ez azt jelenti, hogy a kenyér árnövekedése 270-szeres volt.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Egy forintra a lélektani határtól a gázolaj ára
- Szabados Gábor Dejan Stankovic távozásáról: szakmailag visszalépés, de „ több millió" oka lehetett a döntésének
- Szombaton inkább ne a Rákóczi hidat válassza!
- Állásbörzét rendeztek Magyarországon élő menekülteknek
- Blues és film – zenés road movie készül Hobo életművéről
- Orosz médiákat tiltottak be az Európai Unióban