A Gránit Bank 2023-ban is szektorátlagot meghaladó mértékben növekedett minden üzleti célszegmensében.
Sokan örülhetnek, hogy 2014-ben csökkentek az árak Magyarországon, annak azonban, aki lakossági állampapírt vásárolt, könnyen lehet, hogy új befektetés után kell néznie a közeljövőben. Bár az inflációkövető kötvények hozama még mindig veri a bankbetétek kamatait, egyre kevésbé vonzóak - írja a Napi Gazdaság.
Alapvetően a Prémium Magyar Államkötvény (PMÁK) az a klasszikus lakossági papír, amely az inflációra épül, ennél lehet jelentős hozamcsökkenéssel számolni. A papírból jelenleg két sorozat kapható, melyek egyelőre a 2013-as éves 1,7 százalékos infláció és a 3 százalékos kamatprémium összegével kamatoznak a következő fordulónapig.
A 2019/K sorozat esetében ez már február elején eljön, míg a 2018/J sorozat csak júliusban vált kamatot. Akkortól viszont mindkét kötvény 3 százalékos hozamot fizet évente, mivel a 2014-es inflációval kell számolniuk. Emellett a többi, már lezárt sorozat hozama is fokozatosan átáll majd 3 százalékra, abban az ütemben, ahogy az éves fordulónapok jönnek.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden összeírnak a mezőgazdaságban
- Nem kell félniük a medvétől a csíksomlyói búcsúba tartóknak
- Így vagy úgy, Vitézy Dávid mindenképp beülne a Fővárosi Közgyűlésbe
- Demszky Gábor is beállt Magyar Péter mögé
- Ukrajna győzelemhez segítéséről beszélt Antony Blinken Kijevben
- Bendarzsevszkij Anton: Zelenszkij elnöki mandátuma lejár, és nincs egyértelmű szabály a folytatásra