Akár több hónapos csúszásra is számítania kell annak, aki mostanában igényelt vagy igényel az államkincstártól családtámogatást - írta szerdai számában a Napi Gazdaság, amely arra alapozva, hogy tavaly 170 ezren kaptak gyest, néhány tízezerre becsli az érintettek számát.
A lap szerint a kincstár elektronikus rendszerét március-áprilisban korszerűbbre cserélik, így lényegében leáll az ügyintézés. Hozzátették: a már elbírált támogatások folyósítása nem szünetel, illetve itt csúszás sincs, ám az új ügyek és a benyújtott módosítások bizonyosan csak április utolsó napjaiban kerülhetnek a rendszerbe. A beérkezett kérelmeket a régi rendszer nem látja - az új pedig még nem.
A lap az ügyfélszolgálat tájékoztatására hivatkozva azt írta: a beküldött kérelmeket így csak az új program elindítását követően lehet feldolgozni. A kérelmeket várhatóan májusra bírálják el, a támogatást egy összegben utalja a kincstár visszamenőleg.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot
- Másfél másodpercet vert saját világrekordjára a 17 éves csodaúszó
- Rekord: fél száz jelölt verseng hat képviselői helyért Tiszaburán
- Üzent az észak-koreai vezető befolyásos húga a nyugatnak
- Lelőtték a férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna