A lakás-takarékpénztárakat az ügyfelek jelentős hányada alternatív megtakarításra használja, a pénztárak átlagos nettó kamatrése 2009-ben jóval magasabb volt, mint a hazai bankszektoré, sajáttőke és eszközarányos nyeresége is többszörösen meghaladta a bankszektor átlagát - olvasható a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a lakás-takarékpénztárak ágazati vizsgálatában.
A pénztárak 1 -3 százalék betéti kamatot fizetnek, a megtakarításokat pedig az állampapírpiacon fektetik be 5-6 százalékon, a kamatmarzsból akkora nyereségre tesznek szert, amelyet megoszthatnának az ügyfeleikkel - idézte a vizsgálat egyik megállapítását Kováts Surd vizsgáló. A megosztás a tartalékolás után maradó extra nyereséget érinthetné. Az alacsony kockázat és a magas hozam is ezt indokolná.
A GVH vizsgálta az áthidaló kölcsönöket is. Ez rendszeridegen a lakás-takarékpénztáraktól, mivel a kereskedelmi bankoktól vesz át funkciót, sőt a kereskedelmi bankokat arra készteti, hogy olyan hitellel jöjjenek ki, amelynek a törlesztése - egy pénztáron keresztül - állami támogatással történik. Például az Erste Bank jelentős partnere volt a Fundamentának, és most maga is pénztárat alapít - erről Martinovic Boris vizsgáló beszélt a tájékoztatón.
Juhász Miklós elmondta, a GVH az ágazati vizsgálatokat nem jogsértés, hanem a piaci problémák feltárására indítja. Jogsértést most sem talált, de annak ellenére, hogy csak kétszereplős - OTP, Fundamenta - a lakás-takarékpénztári piac, tettek javaslatokat a parlament gazdasági bizottságának, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének is.
Ilyen javaslat az, hogy ha marad a jelenlegi 30 százalékos, legfeljebb 72 ezer forintos támogatás, akkor 2020-ra - a növekedéstől függően- évi 76-125 milliárd forintra növekedhet az állami támogatás, ezért indokolt lehet ennek csökkentése. Hasonlóan megfontolandó az áthidaló kölcsön feltételeinek szigorítása, vagy a betéti és a hitel kamatok közti marzs szabályozása.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A magyar lakás-takarékpénztári piac penetrációja - a lakosságszámhoz mért szerződésszám - 12 százalék. Ugyanez Ausztriában 80, Csehországban 48, Szlovákiában pedig 28 százalék. A magyar 30 százalékos állami támogatási aránnyal szemben az osztrák támogatás 3, a cseh 15, míg a szlovák 12,5 százalék.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek