A Visegrádi Csoport megalapításának 20. évfordulóját alkalmi bélyegkibocsátással köszöntötte a Magyar Posta. A legújabb magyar bélyeget Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnöke ünnepélyes keretek között - a cseh, a lengyel és a szlovák postákkal egy időben - bocsátották forgalomba.
A kibocsátás különlegessége, hogy a bélyegek mind a négy országban Baticz Barnabás magyar bélyegtervező grafikusművész tervei alapján valósultak meg. Az évfordulót köszöntő bélyegek főmotívuma egy "V" betűt és egy "4"-es számjegyet formázó kéz, melyet az Európai Uniót jelképező motívum, és a V4-tagországok nemzeti zászlóinak színei egészítenek ki. A tenyerekben található 20-as szám a jubileumi 20. évfordulóra utal.
Az alkalmi borítékon a tagországok zászlói alkotta grafikai kompozíció, az alkalmi bélyegzőn pedig a tagországok ország-térképeinek kontúrjai láthatók. Az alkalomra emléklap is megjelent, mely a négy ország bélyegét együttesen mutatja be. A Magyar Posta legújabb bélyege a Pénzjegynyomdában készült 50 ezer darab kisív példányban.
A Külügyminisztérium Bem téri épületében - a bélyeg forgalomba bocsátásával egy időben - a "Visegrádi Csoport 20 éve" című kiállítás is megnyílt. A kiállított tárgyi emlékek - köztük a Visegrádi Nyilatkozat, valamint az Ünnepélyes Nyilatkozat - a Nemzetközi Visegrádi Alap és az MTI fotóarchívumának válogatott darabjai.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot
- Másfél másodpercet vert saját világrekordjára a 17 éves csodaúszó
- Rekord: fél száz jelölt verseng hat képviselői helyért Tiszaburán
- Üzent az észak-koreai vezető befolyásos húga a nyugatnak
- Lelőtték a férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna