Az érintés nélküli, úgynevezett contactless kártyák nem hozták meg azt a sikert a fogyasztók körében, mint amire a kártyakibocsátó cégek számítottak. A Visa érintés nélküli kártyája, a PayWave, illetve a MasterCard PayPass elnevezésű kártyái már több országban üzemelnek, melyek lehetővé teszik, hogy a kártya kezünkből történő kiadása, és PIN-kódunk használata nélkül lehessen fizetni, azonban egy friss felmérés eredményei szerint a lakosság mindössze 3 százaléka ismeri ezt az új technológiát, és igen sokan tájékozatlanok a módszer biztonságát illetően.
Auriemma Consulting Group felmérése alapján szükség lenne a lakosság tájékoztatására az érintés nélküli technológiát illetően, hogy fel lehessen tornászni a már említett 3 százalékot, mivel a válaszok alapján azok, akikkel ismertették a használat jellemzőit, 7-szer annyian használták volna a jövőben ezt a fizetési eszközt, mint a tájékoztató előtt.
A leírás elolvasása után a fogyasztók 67 százaléka szívesebben használt volna érintés nélküli kártyát, mint hagyományos bankkártyát annak egyszerűsége, kényelmessége miatt.
Mivel azonban a megkérdezettek 23 százaléka továbbra is aggódik az adatai használat közbeni eltulajdonítása miatt, égető szükségét érzi a felmérést végző társaság, hogy tájékoztassák, oktassák a lakosságot a contactless technológiáról, ami nyilvánvalóan elsősorban a kártyakibocsátó társaságok, és bankok érdeke lenne.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.