9 °C Budapest

Tízmillós jutalmakat kaptak az állami cégek vezetői

Pénzcentrum
2013. december 9. 09:33

Úgy tűnik, jól teljesítettek az elmúlt évben az állami cégek vezetői, sorra kapták a pré­miumokat, amely 9-10 havi fizetést is jelenthetett nekik pluszban.

A Blikk információi szerint a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezérigazgatója, Csillag Tamás nettó 10,8 millió forintos prémiumban részesült.

Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankban (MFB) nem csak az első számú vezető munkáját díjazták. Baranyay László azóta lemondott vezérigazgató 19,2 millió forintos prémiumot kapott, helyetteseinek 17-18 millió forint jutott az idén a tavalyi munkáért. A bank dolgozói között tavaly összesen 190 millió forintot, az idén 179 milliós jutalmat osztottak szét.

A MÁV Zrt.-nél mind a 25 vezető tisztségviselő kapott prémiumot, ráadásul mindenki a munkaszerződésében kikötött maximumot kapta. A legtöbb pénzt Dávid Ilona vezérigazgatónak fizették ki, 19,2 millió forintot.

A lap két olyan állami vállalatot talált, ahol nem kaptak prémiumot a vezetők: az egyik a Magyar Posta Zrt., a másik pedig az Erzsébet Szállodák Nonprofit Kft.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 12. 21:33