12 °C Budapest

Nyugdíj 40 év után: erről sokan nem is hallottak

Pénzcentrum
2015. június 15. 11:36

Már 40 év munka után nyugdíjba vonulhat egy nő, és szabad óráit unokájával töltheti, ha akarja. A kormány szándékai szerint ez is a családtámogatási intézkedések része. A feltételek szigorúak, eddig 140 ezer nagymama élt ezzel a lehetőséggel. A nyári elhelyezés égető probléma: 1,2 millió gyereknek van szüksége valamilyen felügyeletre nyáron. A táborok drágák, az állami ellátásba kevés tanuló tud bekerülni.

Különösen nyáron jelent óriási problémát a gyermekek napközbeni ellátása. A nyári szünetben 1,2 millió gyerek felügyeletéről kell a szülőknek gondoskodnia. Mivel a nyári táborok ára 25-160 ezer forint között mozog, így évente mindössze csupán 50-60 ezer gyerek töltheti szervezett keretek között a szünidőt - vagy legalábbis annak egy részét. Ha a tábor nem jöhet szóba, akkor jelenthet megoldást az ún. napközbeni ellátás, amelyet az önkormányzatok lennének kötelesek biztosítani a vonatkozó törvények alapján. De ez is csak körülbelül 100-150 ezer gyereknek nyújt megoldást. Ezeken kívül a rokonok, főként a nagyszülők lehetnek a szülők segítségére.

Ebben nyújthat segítséget a "nők 40" program: így a nagymamák vigyázhatnak az unokákra, amíg a szülők dolgoznak. A "nagymama nyugdíj" program lehetővé teszi, hogy egy nő 40 év munka után, kortól függetlenül korkedvezményesen nyugdíjba vonuljon, ha teljesít bizonyos feltételeket, és vállal bizonyos kötelezettségeket.

Hivatalosan ez nem nyugdíjpolitikai intézkedés, hanem családtámogatási eszköz.

- mondja a programról Novák Katalin államtitkár.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága szerint eddig csak 140 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. Nehézkessé teszi a dolgot, hogy

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
a "rendes" nyugdíj esetén a munkanélküli ellátásban töltött idő szolgálati időnek számít, addig a kedvezményes nyugdíj esetén ez nincs így.

Feltételek:

  • 40 évi jogosultsági idő
  • nem áll biztosítással járó jogviszonyban
  • maximum 8 évet töltött gyermekgondozással

Mi számít bele a 40 évbe?

  • kereső tevékenységgel járó biztosítási jogviszony - bejelentett munka
  • gyermeknevelés
  • a prémiumévek programban való részvétel időtartama függetlenül attól, hogy a résztvevőt munkavégzésre kötelezték vagy sem (a nyugdíjkorhatárhoz közel álló közalkalmazottak, közszférában dolgozókat érintő védelmi program)
  • az alkalmi munkavállalás
  • az egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozók - például idénymunka
  • szakmunkás vagy szakközépiskolai tanuló kötelező nyári gyakorlata
  • a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagként egyébként szolgálati időnek minősülő időtartam
  • a korkedvezményre jogosító munkavégzés időtartama az öregségi nyugdíjjogosultságra vonatkozó általános szabályok szerint

És mi NEM számít bele...

  • a munkanélküli ellátás folyósításának időtartama
  • a biztosítási jogviszony megszűnését követően folyósított táppénz ideje
  • az amúgy szolgálati időként elismerhető tanulmányi idő
  • a még 1998. január 1-jét megelőzően - nem gyermekgondozás, vagy -ápolás miatt igénybevett - fizetés nélküli szabadság szolgálati időnek minősülő első 30 napja

A kötelezettség:

  • nem vállal munkát
  • cserébe a teljes öregségi nyugdíját megkapja

A kormányrendelet szerint a lakóhely szerint illetékes Kormányhivatal Nyugdíjbiztosító Igazgatóságához kell benyújtani a "nők negyven éves nyugdíja" iránti igényt - tájékoztat a kormány.hu.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm