Még szüleim is azt mondják, túl sokat keresek - nyilatkozta az elmúlt években több alkalommal is az állami többségi tulajdonban lévő Royal Bank of Scotland vezérigazgatója. Stephen Hester javadalmazására most már kevesebb "panasz" lehet odahaza: a 2011-es év után a Bloomberg szerint kevesebb, mint feleannyi bónuszt kap majd, mint egy évvel korábban.
Jelenlegi árfolyamon 963 ezer font, vagyis közel 341 millió forintnyi bónusz üti a markát az 51 éves Hesternek 2011-es munkája gyümölcseként, ami kevesebb, mint a fele az egy évvel korábbinak. A 3,6 millió darab részvény formájában kifizetésre kerülő bónuszt azonban nem most kapja meg, ugyanis 2014-ig elhalasztják a kifizetését. Hester tavalyi munkabére egyébként 1,22 millió font, jelenlegi árfolyamon közel 432 millió forint volt.
A bank közleménye szerint a vezérigazgató javadalmazása nagyon szorosan követi a társaság felépülését. Mint ismeretes, az RBS a történelem legnagyobb, 45,5 milliárd fontos bankmentő csomagját kapta 2008-ban, és az összeomlást követően nevezték ki Hestert a bank élére. A társaság vezetőinek javadalmazásába - mivel többségi, 82%-ban állami tulajdonú bankról van szó - David Cameron miniszterelnök is komolyan beleszól: a közelmúltban kijelentette, Hester bónusza nem lépheti túl az 1 millió fontot.
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







