Havi 400 ezret tehet zsebre egy bértollnok

Pénzcentrum
2014. április 30. 09:31

Néhány 10 ezerért szakdolgozatot, 300 ezerért akár disszertációt is rendelhetünk hivatásos béríróktól. Bár a felsőoktatási intézmények a Schmitt-ügy után szigorítottak, az ágazat így is pörög, már vállalat is szerveződött a szolgáltatásra, a piac pedig több 100 milliós lehet - írja a Figyelő.

Két nap. Ennyi időre van szüksége egy erre a területre szakosodott profi bértollnoknak egy 40-50 oldalas szakdolgozat megírásához. Már, ha nagyon sürgős a dolog, a Figyelő által megkérdezett bér-szakdolgozatírók (vagy más néven szellemírók az angol ghostwriters kifejezés után) ugyanis jellemzően ennél azért hosszabb időtávra vállalnak csak munkát, általában legalább két hetet kérnek a dolgozat leszállítására. A tapasztaltabbak azonban párhuzamosan több anyagon is dolgoznak, beszéltünk olyan - eddigi karrierje során nagyjából 600 diplomamunkát elkészítő - íróval, aki jobb hónapokban 30-40 anyagot is legyárt, évente pedig durván 100-150 szakdolgozatot ír.

Ha csupán havi tíz leadott anyaggel, és10 ezer forinttal számolunk szakdolgozatonként, akkor százezer forintot tesz egy bértollnok zsebre egy hónapban. Azonban könnyedén előfordulhat, hogy egy hónapban húsz diplomamunkát ad le, aminek darabjáért 20 ezer forintot kér el. Ebben az esetben mintegy 400 ezer forint üti a markát a bér-szakdolgozatírónak. Lényeges, hogy ez csalásnak minősül, továbbá a bevétel után adóbefizetés sem történik, így büntetőjogi vonzata is van a dolognak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 27. szombat
János
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 18:08