Májustól az MBH Banknál is tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok, akik megfelelnek a feltételeknek.
Hatalmas növekedésnek indult az esküvők száma Magyarországon, a tavalyi adatok közel 20 százalékkal magasabbak a 2014-es számoknál - írja a Magyar Hírlap.
Tavaly 17 százalékkal nőtt az esküvők száma 2014-hez képest, ami kiugró növekedés. Ez ráadásul még a 10+10 milliós CSOK bejelentése előtti adat, a kormány pedig további növekedést vár az otthonteremtési programtól.- közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az Esküvői Kiállítás és Vásáron. Az otthonteremtési program részei a következők:
- CSOK
- Kamattámogatott hitel
- Áfacsökkentés/áfavisszaigénylés
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Ritka és drága orosz fegyvert puszítottak el az ukránok
- Május végéig delegálhatnak tagokat a jelöltek és jelölőszervezetek a választási bizottságokba
- A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben
- Ma német nyelvből érettségiznek
- Rendületlenül emelkednek az árak
- Még gördeszka verseny is lesz ínyenceknek - sport a tévében