Lezárják péntek estétől vasárnap éjfélig a Szabadság hidat az Európai Unióhoz csatlakozás 20. évfordulója alkalmából tartandó rendezvény miatt.
A cégek életében az augusztus az egyik legnagyobb kihívást jelentő hónap minden évben, mert a nyáron belül is ilyenkor megy a legtöbb munkavállaló szabadságra. A szakértő elmondta, az átmeneti munkaerőhiány jelentős terhet róhat a vállalatok működésére, de megfelelő stratégiával és tervezéssel elérhető, hogy ne legyen túlzott nyomás az éppen dolgozó alkalmazottakon sem.
A nyári és téli hónapokban érkező szabadságolások megváltást jelentenek a munkatársak számára, miközben sok cégnek ez egy visszatérő nehézség, mert az adott időszakra új stratégiákat kell kidolgozni, hogy a munkafolyamatok zökkenőmentesen működjenek ebben a periódusban is. Vitathatatlan, hogy augusztus a leginkább érintett hónap, hiszen a főszezonban rengetegen mennek nyaralni – a vállalatok élete viszont ilyenkor sem állhat meg.
Dienes Martin, a DMA ponthu Kft. cégfejlesztési mentora, arról beszélt, a szabadságolás felelőssége kétoldalú, azaz minden vezetőnek és munkavállalónak is feladata a hatékony tervezés. A szakember szerint az első és legfontosabb lépés a szabadságolások kezelésekor az, hogy tisztázni kell, ki viseli a felelősséget. Ezt a felelősséget nemcsak a vezetőségnek, hanem az egész csapatnak meg kell értenie, hogy azonos oldalon legyünk.
„A felelősség általában az emberi erőforrások (HR) és a közvetlen vezetőség között oszlik meg, azonban a csapatokon belül is fontos lehet a felelősség megosztása, például ki melyik feladatot veszi át szabadság ideje alatt. Ezért a vezetőknek kommunikálniuk kell ezt a felelősséget a csapattal, és biztosítaniuk kell, hogy mindenki tisztában legyen vele. Természetesen nem kell csak és kizárólag a munkatársakra bízni, hogy ki mikor megy szabadságra, viszont közös felelősségként, kétoldalúan érdemes ezt kezelni, kommunikálni” – hívta fel rá a figyelmet.
Rendszer és kommunikáció nélkül nincs eredmény
Dienes Martin úgy folytatta, különböző módszerekkel, például egy központi naptárral, e-mailekkel és egyéb eszközökkel könnyen nyomon követhetővé tehetők a szabadságok, ezáltal csökkentve a zavart és a konfliktusokat. Ez a rendszer nemcsak a szabadságolások nyomon követését segíti, hanem elősegíti a hatékony kommunikációt is. A munkatársak és a vezetők egyaránt láthatják, ki mikor van szabadságon, és ez segít abban, hogy a munkafolyamatokat a lehető legkevesebb zavar mellett tudjuk folytatni. Kitért arra is, a hatékony kommunikáció létfontosságú ebben a témakörben. Világos, következetes és időben történő kommunikáció segíthet az esetleges problémák elkerülésében.
A kommunikáció nemcsak a vezetők és a HR csoport között, hanem a munkatársak között is fontos. Mindenki számára világosnak kell lennie, ki mikor van szabadságon, és ki veszi át a feladatait. A vezetőknek a kommunikációt proaktívan kell kezelniük. Ez azt jelenti, hogy nemcsak akkor kommunikálnak, amikor probléma merül fel, hanem folyamatosan tájékoztatják a munkatársakat a szabadságolási rendszerről és a felelősségi körökről
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
– sorolta a mentor.
A kulcs: szabályok és önmenedzselés
Dienes Martin arra is rávilágított, a szabályok határozzák meg a szabadságolás folyamatát, aminek kidolgozása a vezető feladata. Ezek meghatározhatják, hogy a munkatársak mikor és hogyan vehetnek ki szabadságot, és segítenek abban, hogy a szabadságolási folyamatot hatékonyan és igazságosan tudjuk kezelni.
A szabályok alatt azt értjük, hogy van egy adott rendszerünk, legyen a példa kedvéért ez egy online naptár, ahova be kell írni a kérelmeket és az elfogadott szabadságokat. Egy ilyen esetnél az egy szabály lehetne, hogy a szabadság első napja előtt minimum 10 nappal be kell írni a naptárba a szabadság kezdő időpontját. Ezzel a szabállyal például kivédhető, hogy valaki vasárnap este beírja, hogy hétfő reggel megy szabadságra. Minél több ilyen szabályt hozunk, és ezek minél érthetőbbek, annál jobban fog működni a kialakított rendszered
– mondta, hozzátéve: fontos, hogy arra írjunk szabályokat, amire szükséges, és amit a leggyengébb területnek érzünk. Végül, de nem utolsósorban kiemelte, az önmenedzselés ösztönzése hozzájárul a munkatársak autonómiájának növeléséhez és a szabadságolások hatékonyabb menedzseléséhez. Ennek elősegítése érdekében a vezetőknek támogatniuk kell a munkatársakat a megfelelő kommunikációs eszközökkel és módszerekkel. A munkatársaknak maguknak kell megbeszélniük egymás között a szabadságolás ütemezését, hogy a munkafolyamatok ne akadályozzák egymást. Dienes Martin állítja, ezeket a tanácsokat betartva garantáltan gyerekjátékká válik a szabadságok kezelése, és az sosem lesz stresszes terület se a vezető, se senki más számára.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz
- Csíksomlyói szónok: fiatalok, legyetek nagyon észnél!
- Két kihagyott büntető is belefért, ezüstérmes a Paks
- Ha jól tippelt, 2,355 milliárddal lett gazdagabb
- Történelmet írt a Leverkusen a Bundesligában