10-ből 4 magyar olyan anyagi helyzetben van, hogy egy hét pihenést sem tud kigazdálkodni egész évben, nemhogy a főszezonban.
Érzékelhetően több áldozat fordul a hatóságokhoz a családon belüli erőszak önálló tényállássá válása óta - nyilatkozta a Magyar Hírlap hétfői számában Galajda Ágnes, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke, a Bírónők Egyesületének elnöke.
Galajda Ágnes szerint a változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy több családon belüli erőszakos bűncselekmény történne, mint korábban, hanem inkább azt mutatja, hogy "a látenciából több eset kerül a felszínre."
Mint mondta, Magyarországon 2002 óta foglalkoznak a családon belüli erőszak témájával, azóta az elnök szerint a társadalom érzékenyebbé vált, ami a bíróságokon is érzékelhető. Felhívta a figyelmet arra, hogy ugyanakkor az úgynevezett érzékenyítő programokon, képzéseken résztvevő bírák nincsenek könnyű helyzetben, mivel az ilyen jellegű bűncselekményeket nehéz bizonyítani.
Galajda Ágnes kiemelte, hogy az önálló tényállás megalkotásával az állam azt üzenete, hogy semmilyen körülmények között nem fogadható el az erőszak a hozzátartozók között sem.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Okostelefonról lehet időpontot foglalni a szakrendelésekre - kiderült, mikortól
- Csalit készíthet Oroszország az ukrán hadseregnek
- Földrengés volt Olaszországban
- Hamarosan egyetemen lesz tanulható a fenntartható rovartenyésztés
- Merénylet Robert Fico ellen - új információk és videók kapcsán szólalt meg a rendőrség
- Van, aki csak egy, van, aki öt szavazólapot fog kapni június 9-én