Mi a teendő, ha valóban olyan rosszul sikerült az érettségi, hogy emiatt nem kerül be valaki a leginkább áhított szakra? Csak nyugalom, semmi sincs veszve!
A diákok több mint egyharmadának okoznak kellemetlen meglepetést az egyetemi költségek.
Akár állami ösztöndíjjal, akár önköltséges formában kezdik meg az egyetemi vagy főiskolai tanulmányaikat, a diákok 37 százaléka csak a tanévkezdés után szembesül a továbbtanulással járó magas kiadásokkal. A vártnál magasabb költségek a hallgatók 18 százalékának okoznak anyagi nehézséget - derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. egyetemisták körében végzett felméréséből. Bár a diákok túlnyomó többségét támogatják a szülei a diploma megszerzésében, közel kétharmaduk dolgozni is kénytelen, hogy kiadásait finanszírozza.
A megkérdezett hallgatók 61 százaléka úgy becsüli, hogy egy-egy félév minimum 250 ezer forint kiadással jár (az egyetemi kiadások mellett az utazás, lakhatás és megélhetés egyéb költségeit is figyelembe véve), és 19 százalékuk szerint 500 ezer forintnál is magasabb ez az összeg. Ezek a költségek a diákok és családjaik jelentős részének okoznak kellemetlen meglepetést a tanulmányok megkezdéskor: az összes válaszadó 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyobb anyagi teherrel jár a továbbtanulás, mint amire számítottak - 18 százalékuk számára okozott nehézséget a szükséges összeg előteremtése. Főként az önköltséges hallgatók szembesülnek a vártnál nagyobb kiadásokkal (44 százalék), de az állami ösztöndíjjal tanulók körében is magas ez az arány (35 százalék).
Az egyetemi, főiskolai kiadásokat a legtöbb esetben támogatják a szülők is (a válaszadók 85 százaléka kap anyagi támogatást is), de sok diáknak így is további bevételi forrásokra van szüksége. A válaszadók 63 százaléka dolgozik tanulmányai mellett és 43 százaléka részesül valamilyen ösztöndíjban. Diákhitelt a megkérdezettek 28 százaléka vesz igénybe.
A család leggyakrabban az otthonlakás lehetőségével (a válaszadók fele lakik szüleivel), a számlák kifizetésével, illetve havi zsebpénzzel támogatja a továbbtanuló diákokat. Akik rendszeres szülői apanázsban részesülnek, azok közül a legtöbben (55 százslék) havi 20-50 ezer forint közötti összeget kapnak, és csupán 12 százalékuk említett ennél magasabb összeget. A fiatalok 10 százaléka semmilyen támogatás nem kap családjától a diploma megszerzéséhez.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból