Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1+1 százalékát - írja közleményében a NAV.
A tehetség kibontakozásához elengedhetetlen egy olyan környezet, ahol a vele született képességek készségekké formálhatóak.
Egyre több fiatalt támogat a Csányi Alapítvány
A tehetség kibontakozása elsősorban mentális tényezőkön múlik, de elengedhetetlen egy olyan környezet, ahol a vele született képességek készségekké formálhatóak. Ehhez nyújt segítséget a Csányi Alapítvány, mely kilencedik éve támogatja a tehetséges, hátrányos helyzetű gyerekeket. A civil szervezet által támogatott fiatalok száma 2015-re a 300 főt is elérheti. Dr. Radoszáv Miklóst, az Alapítvány operatív igazgatóját kérdeztük a szervezet tehetséggondozó programjáról és a tavalyi év sikereiről, eredményeiről.
- Ön szerint mikor érdemes elkezdeni a tehetséggondozást, hogyan lehet a sokszor nehéz körülmények között élő fiatalok kibontakozását segíteni?
Minden ember a tehetség ígéretével születik, az ígéret beváltásához viszont sok munka és sok egyéb feltétel, nem ritkán szerencse is kell. Viszont nincs annál szomorúbb, mint amikor a tehetség elkallódik vagy idő előtt vész el. Mi az alapító, Dr. Csányi Sándor szándékának megfelelően arra vállalkozunk, hogy minél korábbi életkorban találjuk meg a tehetségígéreteket. Ezért tartjuk a beválogatásainkat 10 éves korban, és ettől kezdve 10-14 évi együttdolgozásra hívjuk a gyereket és családjaikat.
- Hogyan lehet az Alapítvány támogatását elnyerni?
Az Alapítványba kizárólag pályázati úton lehet bekerülni. Jelenleg Kaposvárott, Szegeden, Jászberényben, Nagybajomban és Pécsett működnek a program központjait jelentő Közösségi Házak. A szakemberek által végzett előszűrést követően a végső döntést a gyerekek felvételéről a Kuratórium hozza meg. A tanulók 4. osztályos kortól válhatnak résztvevőkké, és a diploma megszerzéséig kapnak szakmai és anyagi segítséget. Egy gyerek éves támogatása körülbelül egymillió forintot igényel, erre fedezetet az alapítói vagyon és hozamai, valamint a támogatók adományai biztosítanak.
- Milyen eredményekkel, sikerekkel zárta az Alapítvány a tavalyi évet?
A Csányi Alapítvány 2005-ben indult 20 gyerek támogatásával, jelenleg 225 diák vesz részt a programban, 2014 végére pedig várhatóan még 45 fővel bővítjük a támogatott fiatalok körét. Az idei fejlesztési tervek szerint az Alapítvány február elsején új helyszínen, Mohácson hirdet pályázatot, ahol két csoportban 30 fő csatlakozhat a programhoz, valamint Kaposváron is újabb 15 diák felvételét tervezzük, így a szeptemberi tanévkezdéskor már 270 tehetséges diák kap lehetőséget arra, hogy szakképzett mentori támogatással kamatoztathassa, bővíthesse tudását. Az Életút Program sikerét példázza, hogy immár 12 egyetemistával büszkélkedhetünk, emellett 6 diákunk vesz részt felsőfokú szakirányú szakképzésben. Óriási segítséget jelent számunkra a lakosság támogatása is, 1%-os felajánlások, önkéntes munka formájában. Idén is várjuk a felajánlásokat adószámunkra: 18186464-1-43, és bízunk benne, hogy ennek segítségével elérjük a 2015-ig kitűzött célunkat, a 300 fős támogatotti létszámot.
(x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból