A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendkívüli nyitvatartással segíti az ügyfeleket az szja-bevallás határidejének közeledtével.
Újabb esetekben ítélt meg állami kártérítést magyaroknak az Emberi Jogok Európai Bírósága - közölték kedden ourgeban, a testület székhelyén.
Az egyik esetben egy szolnoki lakos panaszának adott helyet a bíróság. Az 1947-ben született illető azért perelte be a magyar államot, mert előzetes letartóztatása alatt túlzsúfolt börtönben tartották 2006 szeptemberétől 2008 októberéig. A bíróság embertelen és megalázó bánásmód miatt 12000 euró kártérítést és 2000 euró költségtérítést ítélt meg neki az Európai Emberi Jogi Konvenció 3. cikkére hivatkozva.
A másik esetben a végkielégítése egy részének 98 százalékos megadóztatása miatt fordult a bírósághoz egy budapesti minisztériumi alkalmazott, akit 2011. július 28-án, 30 évi munka után elbocsátottak, és a végkielégítéséből 2,4 millió forintot ezen a szinten adóztattak meg. A nem jogerős ítéletben 11000 euró kártérítést és 6000 euró költségtérítést ítélt meg neki a bíróság a konvenció első jegyzőkönyvének első, a tulajdonjog sérthetetlenségét kimondó cikkére alapozva.
A kormány a nem jogerős ítéletet követően a bíróság Nagykamarájához fordult a felülvizsgálat érdekében. A bíróság azonban úgy döntött, hogy nem vizsgálja felül a korábban hozott, egyhangú döntését.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Így ront be az Apple a kínai piacra
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában