A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert.
Hosszan tartó súlyos betegség után életének 68. évében elhunyt Arnold Mihály, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri szakmai elnökhelyettese.
1972-ben a pécsi vám- és pénzügyőri szakasznál pénzügyőr őrvezetőként kezdte pályáját, 1976-tól a Vám- és Pénzügyőrség Baranya megyei parancsnokságán vámigazgatási feladatokat látott el. 1982-ben került a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságára, ahol 1988-tól az áruforgalmi osztály helyettes vezetője, majd 1990-től a Külkereskedelmi Ellenőrzési Központ Parancsnoka volt. 1991-ben az Ellenőrzési Főosztály vezetője, majd országos parancsnokhelyettes lett.
1992-től 2003-ig országos parancsnokként irányította a Vám- és Pénzügyőrséget. 2011-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri szakmai elnökhelyettesként dolgozott.
Munkásságát 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjével ismerték el. Halálával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a vám- és pénzügyőri szakma történetének egyik legnagyobb tudású és tapasztalatú személyiségét veszítette el - közölte a NAV Sajtó és Kommunikációs Főosztálya.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak