28 millió SMS, több százezernyi MMS, megszámlálhatatlan egyéb, internet alapú üzenetet küldtünk el karácsony alkalmával szeretteinknek.
A T-Mobile és a Telenor ügyfelei 10-10 milllió, a Vodafone ügyfelei pedig 8 millió SMS-t küldtek karácsonykor. Ez a magyar költségvetésnek is jól jöhetett, hiszen ezeket az üzeneteket már 2 forintos adó terheli. Összesen tehát 56 millió került az állam kezébe az ünnep miatt, egy előfizető közel 6 forinttal járult hozzá az állam működéséhez.
És még nem is számoltuk azokat a hívásokat, amiket a szeretet ünnepe nélkül soha nem intéztünk volna el. Sokan ilyenkor még a távolabbi rokonaikkal is hosszasan elbeszélgetnek telefonon. Sajnos arra nincs statisztikánk, hogy hány jókívánság hangzott el telefonvonalon keresztűl, de feltételezhetőleg nagyságrendekkel nagyobb tételről van szó, mint az üdvözlő sms-ek száma.
És még hátravan az egyik legnagyobb forgalmat ígérő időszak a Szilveszter, amikor tovább csökkenthetjük az államháztartás deficitjét.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek