Még nem határozott a kormány a pedagógusbérekről - idézi a Magyar Hírlap Hoffmann Rózsát, aki a napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a szakszervezetekkel egyeztetve javaslatot készít a kormánynak.
Az oktatási államtitkár elmondta: nem kormánydöntés született, hanem csak egy bejelentés hangzott el a pedagógus-életpályamodell bevezetésének lehetséges elhalasztásáról.
"Még most sem reménytelen a helyzet" - mondta Hoffmann Rózsa. Szerinte a bejelentések csak lehetőségként szóltak a pedagógusbérek emelésének elhalasztásáról, de a kormányzati szereplők keresik a megoldást. Utalt arra is, hogy a köznevelési törvényben rögzített az életpályamodell bevezetésének időpontja és a 2013-as költségvetési törvény is tartalmazza a fedezetet.
Az újságíró felvetésére, amely szerint az államtitkár már említett egy kompromisszumos megoldást, hogy 2013. szeptember 1-jével bevezetnék az életpályamodellt a béremelés nélkül is, de az állam garanciát vállalna arra, hogy 2014 januárjában visszamenőleg kifizetik a négy hónapra járó összeget, az államtitkár úgy válaszolt: "erről egyeztetni kell a szakszervezetekkel. A jövő hétre meghívtam a pedagógusok érdekvédelmi szervezeteit, hogy megismerjem az ő javaslataikat is, és feltárjam előttük az általunk kidolgozott opciókat."
"Az egyeztetés függvényében teszek javaslatot a kormánynak" - fűzte hozzá.
Kifejtette: az életpályamodell a köznevelési rendszer teljes megújításának alapja. A megújulás viszont csak akkor következhet el, ha a pedagógusok többletmunkáját elfogadható mértékben megfizetik. "A januári emelés azért jelent gondot, mert tanév közben nem lehetséges átállni egy merőben új munkaszervezési és finanszírozási rendre" - mondta Hoffmann Rózsa.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az önkormányzati iskolák állami kezelésbe vételéről, illetve a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szólva megerősítette, hogy a munka az eredetileg jóváhagyott ütemterv szerint halad. Az állami feladatátvétel nem jelent többletköltséget, sőt megtakarítást eredményez.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rendkívül bosszantó dolog tűnik el a Wordből
- Évente egyszer mindenki kikérheti a nyugdíjához legfontosabb adatát – mutatjuk a részleteket
- Igazán jó hír az M6-os új szakaszával kapcsolatban
- Két újabb kínai autómárkával bővül a hazai kínálat
- Itt a csodaszer: kiirtható lehet a másnaposság
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei