Az adóhatóság eljárást indított egy zsebre dolgozó plasztikai sebész ellen, akit a napokban egy gondosan előkészített ellenőrzés keretében, próbavásárlás során sikerült tetten érni. Az adóhatóság kifejezetten a luxusszolgáltatást nyújtók körében több hasonló jellegű vizsgálatra készül.
Az ellenőrzés előkészítése során a NAV egyik munkatársa egy szépészeti beavatkozásra jelentkezett be egy neves plasztikai sebészhez, aki a tervezett műtét napján 900 ezer forintot vett át a szépülni vágyó adóellenőr hölgytől, ám erről számlát nem adott. A revizorok a tettenérést követően felfedték kilétüket, majd - a betegjogok védelmének szem előtt tartása mellett - anonimizált adatgyűjtést végeztek a magánklinikát működtető cégnél annak érdekben, hogy az orvos tényleges betegforgalma és bevétele megállapítható legyen. Az eddigi adatok szerint a vizsgált plasztikai sebész az elmúlt 20 hónapban közel száz műtétet végzett. Az orvos tudatos jogsértő magatartására utal az a körülmény, hogy a rendelőjében nem is tartott számlatömböt.
Az adóhivatal azonnali átfogó ellenőrzést rendelt el a sebész vállalkozásánál, mely kiterjed a bevallások utólagos vizsgálatára is. Az adócsalás mértékének megállapítására az ellenőrzési eljárás keretében kerül sor.
A Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság kiemelt célja, hogy egyre többször jelenjen meg a fővárosban és Pest megyében a szolgáltató szektor azon ágazataiban is, ahol korábban nem voltak mindennaposak a revizorok felbukkanásai. Így a jövőben nemcsak a plasztikai sebészetek, a magánorvosi, fogorvosi praxisok, de a különböző luxusszolgáltatásokat nyújtók is számíthatnak hasonló és ismétlődő ellenőrzésekre.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót
- Észre sem vette a rolleres kislányt a sofőr – videó
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők