A jászladányi képviselő-testület megalkotta legutóbbi ülésén azt a magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendeletet, amelyet a köznyelvben csak szúnyogadóként emlegetnek.
A szoljon.hu információi szerint az adót júliustól vezetik be, összege évente és ingatlanonként 3000 forint. Mentességet azok kapnak ez alól, akiknek beépítetlen belterületi ingatlanjuk van, illetve a külterületi lakosok, hiszen itt nem tudják a szúnyogirtást elvégezni.Nagyobb térképre váltás
Ebből az összegből fedeznék a szúnyoggyérítés mellett a kóbor ebek befogását és a parlagfűirtást is. Július előtt azonban az önkormányzat még elvégeztet egy szúnyogirtást Jászladányban.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek
- Donald Trump fegyverekről beszélt
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály