Lebukott egy vagyonvédelmi cégcsoport, amelyik mintegy félezer dolgozót jelentett be minimálbéren, miközben jóval többet fizetett nekik - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Volt olyan alkalmazott, aki a saját autójára irreálisan magas költségtérítésként vette fel a különbözetet, mások egyszerűen zsebbe kapták a pénzt. A cégcsoport 11 képviselőjét és alkalmazottját gyanúsítják adócsalással, számvitel rendjének megsértésével és magánokirat-hamisítással.
A vagyonvédelmi társaságok mintegy ötszáz főt alkalmaztak munka- vagy megbízási szerződéssel, de gyakorlatilag senki nem annyit és annyiért dolgozott, mint azt a cégvezetők a hatóságoknál bejelentették. Miközben papíron 4-6 órás munkaidőben minimálbérért foglalkoztatták a cégek munkatársait, a valóságban volt, aki havonta 320 órát is dolgozott hivatalos bére többszöröséért.
Az alkalmazottak egy része saját autójára vett fel költségtérítést irreális távolságokra, mintha naponta több száz kilométert tennének meg, mások mindenféle elszámolás nélkül kapták meg a pluszpénzt. A szabálytalan kifizetések után be nem vallott adó- és járulékterhek elérik az 50 millió forintot.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénzügyi nyomozói több mint ötszáz embert hallgattak ki, hogy kiderüljenek a részletek. Egyebek mellett arra is fény derült, hogy mind a négy cég hátterében ugyanaz a személy áll. A nyomozás befejezése után az ügyet a nyomozók vádemelési javaslattal továbbították a Székesfehérvári Városi Ügyészségre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei