Tegnap a felére csökkentette az Országgyűlés a táppénz napi összegének lehetséges maximumát, az ellátás mértéke így havi szinten nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresét - írja az Index.hu.
Erről a fideszes Dancsó József zárószavazás előtti módosító indítványának elfogadásával döntött a Ház kormánypárti többsége, jóváhagyva az államháztartási törvény módosítását is.
A táppénz összege folyamatos, legalább kétévi biztosítási idő esetében továbbra is a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának 60%-a, ennél rövidebb biztosítási idő esetében vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás tartama alatt 50%-a.
Az államháztartási törvényhez beterjesztett módosító javaslat értelmében ugyanakkor a táppénz egy napra járó összege a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 200%-ának harmincad részét nem haladhatja meg az eddigi 400% helyett (vagyis 10 040 forint helyett legfeljebb 5 020 forint lehet).
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Ezzel a beszéddel köszönt el az öltözőben Szoboszlai Dominikéktól Jürgen Klopp - videó
- Robert Fico már kommunikál, állapota stabilizálódott
- Nemzetiségi választás - Lesz hét különleges budapesti kerület
- Azonnali döntések sora született meg az iráni tragédia után
- Tippeljen, hány politikus ötéves karrierje kezdődik meg a választás után!
- Irán 5 napig gyászol - van már ideiglenes államfő is