Nyugdíjasokkal hódítaná meg a Mars bolygót két amerikai kutató. Szerintük csökkenteni lehetne az utazás költségeit, ha a felfedezők a vörös bolygón élnék le hátra lévő éveiket. Az elképesztő ötletet az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA nem támogatja, de elképzelhető, hogy mégis megvalósul. Jelentkezők lennének a küldetésre, a nyugdíjasok űrutazását pedig egy milliárdos magánvagyonából finanszírozhatná.
Nyolcvan százalékkal csökkentené a Mars utazás költséget egy elképesztő ötlettel két amerikai kutató. Dirk Shulcze-Makuch a Washingtoni Állami Egyetem professzora és Paul Davies az Arizonai Állami Egyetem fizikusa a Journal of Cosmology űrkutatási szaklapban arra tesz javaslatot, hogy a Vörös Bolygó meghódítására 60 éven felüli nyugdíjasokat kell küldeni. Az első telepesek aztán nem térnének vissza a Földre, hanem hátra lévő éveiket a Marson élnék le.
A két kutató szerint az emberiségnek mindenképpen gyarmatosítania kéne egy bolygót, mert így garantálni lehet az emberiség fennmaradását akkor is, ha egy váratlan katasztrófa elpusztítaná a Földet. Csakhogy a Mars expedíció drága mulatság. A költségek zömét a felfedezők hazajuttatása emésztené fel. Mindez pedig hátráltatja a bolygó meghódítását. Emiatt állt elő a két tudós költségeket radikálisan csökkentő javaslatával.
Az ötletgazda, Dirk Shulcze-Makuch
Shulcze-Makuch és Davies szerint a költségek csökkentésen kívül más is szól a nyugdíjasok Marsra küldése mellett. A bolygón meglehetősen mostohák a körülmények. Légköre 95 százalékban szén-dioxid, a hőmérséklet pedig +20 és -140 Celsius fok között változik, ráadásul felszínét erős káros sugárzás is éri a világűrből. Mindennek tetejében az elsőként Marsra lépők komoly pszichés nyomásnak is ki lennének téve. Mindez lerövidítené a felfedezők élethosszát, főként mert egészségügyi ellátásra sem számíthatnának. Így a kutatók szerint nem lenne ajánlatos életük elején álló, szexuálisan aktív embereket küldeni a Marsra.
A két kutató tanulmányában leszögezi: nem öngyilkos küldetésről van szó, az űrhajósok egy állandó Mars kolónia előőrseként érkeznének a bolygóra és hátralévő éveiket ott élnék le. Fél évig tartó utazás után két egymástól távol levő telepet alapítana két-két nyugdíjas korú űrhajós. A két kolónia természetesen állandó kapcsolatban állna a Földdel. Később további emberek csatlakoznának hozzájuk és rendszeres ellátmány is érkezne a Marsra mindaddig, amíg az ott élők teljesen önellátóvá nem válnának. A Marsra lépő nyugdíjasok olyanok lennének, mint Amerika első telepesei, akik minden veszélyt vállalva, korábbi életüket hátrahagyva az Újvilágban kezdet új életet és nem kívántak visszatérni Európába.
Az amerikai űrkutatási hivatal a NASA nem lelkesedik az ötletért. Szóvivőjük csak annyit nyilatkozott: vissza akarjuk kapni az embereinket. Barack Obama az Egyesül t Államok elnöke viszont korábban leszögezte: 2030-as évek közepéig embert küldene a Marsra. Az elképesztő ötlet azonban nem biztos, hogy lekerül a napirendről. A két tudós szerint ugyanis lennének nyugdíjas jelentkezők, akiket egy milliárdos magánvállalkozó pénzéből lehetne a Marsra küldeni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Veszélyre figyelmeztet a meteorológia – térkép
- Tetemes mínuszban zárta a múlt évet a Fidesz
- Ítéletidő sújtja Texast, többen meghaltak – videó
- Orbán Viktor: az erőszak a mindennapok részévé vált
- Egy nagy meglepetés Didier Deschamps Eb-keretében
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány