Több millió forintot spórol az adóhivatal azzal, hogy az idén nem állított sátrat könnyűzenei rendezvényeken, nem költ reklámokra és plüssbabákra, gyermekeknek szóló képregényekre sem áldoz - írja a Magyar Nemzet.
A lap szerint az APEH már nem költ reklámra, nem ad ki céges összesítőt, és búcsút int az Adómanónak is.
Burillák Attila, az APEH szóvivője elmondta: elsősorban a cégek titkolózása, másodsorban az anyagiak miatt döntöttek úgy, hogy az idén nem vesznek részt a vállalatok TOP 100-as kiadványának elkészítésében. Azzal érvelt: amíg a legnagyobb vállalatok nagyjából egyharmada még a nevét sem közli, addig felesleges kötetet kiadni.
A spórolós hatóság ebben az évben sem a nyári Sziget fesztiválon, sem más könnyűzenei rendezvényen nem vett részt, nem állított sátrat - így több millió forintot megtakarított.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.