2010. májusában 556 ezer álláskeresőt tartott nyilván az Állami Foglalkoztatási Szolgálat. 40,4 ezer új álláshelyet jelentettek be a kirendeltségeken, és szakértők szerint továbbra is biztatóak a kilátások, de vannak olyan ágazatok, ahol további leépítésekre lehet számítani.
2010. májusban a munkaügyi kirendeltségekhez újonnan bejelentett állások száma az előző hónaphoz képest csökkent. A munkáltatók ebben a hónapban 40,4 ezer új álláslehetőséget jelentettek be, ami az előző hónaphoz képest 4,0 ezer darabos (9,0%-os), 2009 májusához képest csekély mértékű, 0,8 ezer darabos (2,1%-os) csökkenést mutatott. A hónap folyamán összesen 68,1 ezer állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, számuk az előző hónaphoz képest 2,5%-os, míg az egy évvel korábbihoz viszonyítva 21,2%-os csökkenést mutatott. A májusi zárónapig összesen 26,0 ezer állás maradt betöltetlen.
Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma
A nyilvántartott álláskeresők száma a májusi zárónapon 556,2 ezer fő volt, 45,3 ezer fővel (7,5%- kal) kevesebb, mint áprilisban. Az álláskeresők száma az előző év azonos hónapjához képest 1,4%-kal csökkent , amely a korábbi hónapokban tapasztalt növekvő trendeket megtörte.
Áprilissal összevetve a nyilvántartott álláskeresők száma kivétel nélkül minden régióban és megyében csökkent. A válság kitörése óta megfigyelt trend ebben a hónapban megtört, hiszen az álláskeresők száma egy év viszonylatában is csökkent. Közép-Magyarország és Közép-Dunántúl kivételével minden régióban csökkent a számuk. A nyilvántartott álláskeresők 29,7%-a tartósan (több mint egy éve folyamatosan) regisztrált álláskereső. Éves összehasonlításban számuk szeptember óta folyamatos növekedést mutat, ami azt jelzi, hogy a válság kitörésekor regisztrált álláskeresők jelentős része még mindig nem tudott elhelyezkedni, így ők fokozatosan bekerülnek a tartósan regisztrált álláskeresők állományába.
Tovább mérséklődött a nyilvántartott pályakezdők száma
2010. május hónapjában a pályakezdő álláskeresők számában 9,0%-os mérséklődés következett be az előző hónaphoz képest. A tárgyhónapban a regisztrációba belépő pályakezdők száma az előző hónaphoz képest 8,1%-kal csökkent. Egy hónap alatt a számuk minden régióban csökkenést mutatott és Nyugat-Dunántúlon esett vissza a legnagyobb mértékben, 11,2%-kal. Arányuk az összes nyilvántartott álláskereső között 8,2%-os értéket mutatott (tavaly ilyenkor 7,6% volt).
A májusi zárónapon 45,7 ezer fő pályakezdő álláskereső szerepelt az Állami Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában, ami 6,6%-kal (2,8 ezer fővel) több mint egy évvel korábban. A pályakezdők számának iskolai végzettség szerinti megoszlása a következő: 38,6%-uk legfeljebb 8 általános iskolát, 17,9%-uk szakmunkásképzőt vagy szakiskolát, 18,7%-uk szakközépiskolát, 13,7%-uk gimnáziumot, 3,4%-uk technikumot végzett és 7,7%-uk volt felsőfokú végzettségű.
A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya májusban 12,7%, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8,3% volt. Az előző hónaphoz képest a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított relatív mutató értéke 1,0 %-ponttal, míg a munkavállalási korú népességhez viszonyított mutatóé 0,6 %-ponttal csökkent.
A gazdaságilag aktív népességhez viszonyított relatív mutató értéke továbbra is Észak- Magyarország (20,3%) és Észak-Alföld (19,2%) esetében a legmagasabb, a legalacsonyabb értéket továbbra is Közép-Magyarország mutatta (6,7%). A régiókon belül is igen nagy különbségeket találunk a megyék között. A legrosszabb helyzetűeknél ez a mutató még nagyobb, Borsod-Abaúj- Zemplén megyében 22,6%, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 22,5%, miközben a fővárosi arányszám csak 6,0% volt.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Milyen területen ne keress?
A magyar álláskeresők lehetőségei várhatóan szerények - de pozitívak - maradnak a következő három hónapban - áll a Manpower Munkaerőpiaci Előrejelzésében. Az év második negyedévéhez képest a magyar munkaerőpiac várhatóan erősödik. A munkaadók 7%-a számolt be arról, hogy 2010. harmadik negyedévében bővíteni kívánja a munkavállalói létszámot, miközben mindössze 4%-uk vár csökkenést. Eközben 100 magyar munkáltatóból 86 tervezi azt, hogy szinten tartja a dolgozói számát a július-szeptember közötti időszakban.
Iparági összehasonlításban az ipari termelésben a legpozitívabbak a munkáltatók várakozásai (+8 %), itt a növekedés 17%-pontos az előző negyedévhez képest. A munkaadók csaknem valamennyi szektorban erősödő foglalkoztatási szándékról számoltak be, kivétel a mezőgazdasági/vadászati/erdészeti/halászati, illetve a szállítmányozási, raktározási és kommunikációs ágazat, ahol további leépítésekről mutatnak a várakozások.
Kiss Judit, a Manpower Magyarország vezetője szerint a harmadik negyedévi kilátások hosszú idő óta a legbiztatóbbak. "Számottevően csökkent azoknak a munkáltatóknak a száma, akik leépítésben gondolkodnak, az előző negyedévi 13%-ról 4%-ra. Ez feltehetően a magyar munkaerőpiac további stabilizációjára utal. Az álláskeresők számára a legjobb lehetőségek a gyártás, termelés és a pénzügyi és üzleti szolgáltatási szektorban kínálkoznak."
Regionális kitekintésben, a nyolc magyar régió közül hatban erősödött a munkaadók optimizmusa a második negyedévhez képest a munkaerőpiac kilátásait illetően.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem hosszabbít Dárdai Pállal a Hertha, de…
- Becenevek, hiányos adatok miatt úszott el rengeteg roma ajánlás
- Az önkormányzatnak és a lakosságnak is gondja van a délegyházi bányanyitással
- Egy lépésre a címvédéstől a Ferencváros
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját