Rekord mennyiségű, összesen 11 751 adószámot függesztett fel 2009-ben az állami adóhatóság. Az APEH mintegy féltucat indokkal alkalmazhat ilyen szankciót a vállalkozásokkal szemben.
Csak az idén több mint száz adószámot törölt az adóhatóság, és több mint negyven olyan határozatot hozott, amely adószám felfüggesztéséről szólt, vagyis három nap alatt naponta több mint harminc társaság adószámát törölte, és több mint egytucatnyival szemben tette meg az első lépést az ide vezető úton - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
Az év utolsó hetében és az új év első napjaiban egyébként összesen háromszáz felfüggesztő határozatot hozott a hatóság. A legtöbbet karácsony előtt, 23-án, emellett az adószámok törlését tartalmazó határozatok száma megközelítette a kétszázat.
A lap megjegyzi, hogy 2006 második fele óta, amióta a jogszabályok ezt lehetővé teszik számára, az APEH általában negyedévente kétezer-kétezerötszáz ilyen határozatot hoz az általa el nem érhető, fiktívnek látszó cégekkel szemben.
Felfüggesztik az adószámot akkor is, amikor az adózó székhelyén (ideértve a székhelybiztosítás esetét is), illetve a székhelytől eltérő központi ügyintézés helyén végzett helyszíni eljárás alapján az adóhatóság (APEH) hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy az adózó a székhelyén, illetve a székhelytől eltérő központi ügyintézés helyén nem található.
Az is az adószám felfüggesztését eredményezi, ha az adózó a rá irányadó szabályoknak megfelelő szervezeti képviselőt az adóhatósághoz nem jelentette be.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ugyanígy felfüggesztik az adószámot, amikor az adózó ellenőrzése alapján az adóhatóság (APEH) hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy az adózó nem rendelkezik szervezeti képviselővel, vagy a bejelentett szervezeti képviselő nem valós személy, illetve a megadott elérhetőségi helyeken nem fellelhető.
Az adószám felfüggesztésével jár, ha az adózóval szemben az állami adóhatóság (APEH) 60 napos üzletlezárást, illetve a tevékenység 60 napos felfüggesztését ismételten rendeli el.
Ugyanilyen következményekkel jár, ha az adózó az állami adóhatósághoz teljesítendő bevallási vagy adófizetési (adóelőleg-fizetési) kötelezettségének a törvényi határidőtől, illetve az esedékességtől számított 365 napon belül nem tesz eleget. (feketelista.hu)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály
- Csodát tett a magyar edző Kassán
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz