A szociális kártya bevezetése mellett döntött kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok képviselő-testülete - tájékoztatta az MTI-t Szepessy Zsolt, a település független polgármestere.
A polgármester elmondta: egy ellenszavazattal a képviselő-testület a szociális kártya bevezetése mellett döntött, így azt a legrövidebb időn belül bevezetik a településen.
A keddi monoki döntés szerint a szociális segély 60 százalékát kártyára utalja majd az önkormányzat, 40 százalékát pedig készpénzben kapják az érintettek. A rendelkezésre állási támogatás (rát) teljes összege a kártyára érkezik majd. A szociális kártyával a tervek szerint csak szerződéses elfogadóhelyeken lehet majd fizetni, s csak a rendeletben meghatározott árucikkeket és szolgáltatásokat lehet megvásárolni, illetve igénybe venni, például általános élelmiszert, ruházati termékeket, tanszert, tisztító- és tisztálkodó szereket, gyógyszert, tüzelőt, a távfűtés, a víz, a gáz, a villany, a lakbér, és a lakáshitel-törlesztés költségeit.
A polgármester arról is beszámolt, hogy a szociális kártya bevezetése "nem kerül semmibe", a kártyakibocsátó cég állja a költségeket, így sem a kártyatulajdonosoknak - az érintetteknek - sem az önkormányzatnak nem kell érte fizetnie.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A kőszívű ember fiai a Nemzetiben: Szikora János rendhagyó változatot ígér
- Nem akármire vesz fel gigahitelt Lengyelország
- A német egészségügyi miniszter a marihuána legalizálásánál is nehezebb feladatra készül
- Helyzet van Dél-Afrikában - nem engedik elindulni a választáson Jacob Zumát
- Izraeli-palesztin - A Nemzetközi Büntetőbíróság nem vár tovább, elfogatóparancs "ide is, oda is"
- Újabb fejezetéhez ért Julian Assange kiadatási szappanoperája