Az állami cégvezetők juttatásaihoz hasonlóan napvilágra kerülnek a szabályozott piacra bevezetett nyilvánosan működő részvénytársaságok (nyrt.) igazgatótanácsi, felügyelőbizottsági tagjainak díjazásai is.
Ezt tartalmazza a gazdasági társaságokról szóló törvény módosításának tervezete, amely hamarosan a kormány elé kerül. (Hiányzik viszont az előterjesztésből az a szabály, amely megengedte volna kft. alapítását kötelező tőkeminimum nélkül is, így létrehozásához továbbra is szükség van az ötszázezer forintra.) A cégek - az éves rendes közgyűlés összehívásával egyidejűleg - kötelesek nyilvánosságra hozni az érintettek nevét, a tagsági minőségükben kapott valamennyi pénzbeli és nem pénzbeli juttatást, mégpedig tagonként és jogcímek szerint részletezve. A részvénytársaságoknak biztosítaniuk kell, hogy az érdeklődők a honlapon folyamatosan elérjék az adatokat - írta a Világgazdaság.
A társasági törvény leendő szabálya azonban nem új keletű uniós kívánalom. Az idevágó, a jegyzett társaságok igazgatóinak díjazásáról szóló közösségi ajánlás 2004-ben született. Jóllehet megjelenik a Budapesti Értéktőzsde felelős társaságirányítási ajánlásaiban, de az érintettek nemigen tartják magukra nézve érvényesnek, ezért szükséges jogszabályban rögzíteni az elvárást az igazságügyi kormányzat szerint.
A társasági törvény mostani módosítását egy 2007-es uniós irányelv követeli meg. A közösségi szabályozás a tőzsdén jegyzett társaságokban erősíti a részvényesi jogokat és igyekszik megoldani a határokon átnyúló szavazáshoz kapcsolódó problémákat. Arra törekszik, hogy elősegítse: az unió más tagállamából való részvényesek lehetőleg egyenlő feltételekkel gyakorolhassák jogaikat, illetve azonos módon vehessenek részt a döntéshozatalban. Ezért többek között átláthatósági szabályokat határoz meg, rendezi a képviselő útján történő szavazással kapcsolatos kérdéseket, valamint kiterjeszti az elektronikus úton való közgyűlési részvétel lehetőségét.
Hatályos társasági jogunk lényegében már ma is megfelel az irányelvnek, így annak átültetése a törvény csupán egyes rendelkezéseinek módosítását, pontosítását, kisebb mértékű kiegészítését igényli. Az uniós irányelv hatálya kötelező jelleggel csak a szabályozott piacra (tőzsdére) bevezetett társaságokat érinti. A hazai társasági jog sajátosságára figyelemmel - miszerint a nyilvánosan működő részvénytársaságokra és a tőzsdén jegyzett vállalatokra vonatkozó transzparencia és tájékoztatási szabályok nem különböznek - a tőzsdei cégeknél szélesebb kört lefedő nyilvánosan működő részvénytársaságokra érvényesül a szabályozás.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Dübörög a bevásárlóturizmus a szlovák határ közelében, pünkösdhétfőn jöhet a csúcs
- Sejtik, hogy kiket lehetnek a dunai tragédia áldozatai
- A száguldó holland visszatért
- Szidták az anyukáját, alaposan megbüntette a szurkolókat a felcsúti válogatott védő
- Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
- Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt