A munkahelyi unalom (bore out) legalább olyan veszélyes, mint a kiégés. Az elégedetlenség ugyanis először pszichésen, majd fizikailag is beteggé teszi a munkavállalókat. Vajon pozitív hozzáállással megszerethető-e az utálatos munka? Dale Carnegie szerint mindenképp, Szirmay Ágnes munkapszichológus viszont úgy véli: a valóság elferdítése depresszióssá tesz.
2007. decemberében látott napvilágot az a hír, hogy veszélyes unatkozni. A bore out a munkahelyi kiégés (burn out) ellentétpárja, bár egészségügyi következményei miatt ugyanolyan veszélyes. Azok a dolgozók szenvedhetnek a bore out-ban, akiket nem érdekel munkájuk, nem kapnak feladatokat és úgy tesznek, mintha dolgoznának. A "Diagnose Bore out" című könyv szerzője, Philippe Rothlin szerint nagy számban az állami hivatalok dolgozói, de a szolgáltatói szektorban dolgozók közül is sokan érintettek lehetnek.
A munkával való elégedetlenség és az önbecsapás elegye teszi valójában először pszichésen, majd fizikailag is beteggé a munkavállalókat. Erősítheti a bore out kialakulását a túl sok előírás, a szűk döntési jogkör. Az érintettek frusztráltak, mert nem ismerik el munkájukat és nem tudják tudásukat használni.
A cikk folytatódik, kattintson!
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Merénylet Robert Fico ellen - új információk és videók kapcsán szólalt meg a rendőrség
- Van, aki csak egy, van, aki öt szavazólapot fog kapni június 9-én
- Focistákra lőttek, a menő kocsijaikat akarták
- Orbán Viktor: ez a legkényesebb része a futballnak
- A lengyelek orosz szabotázsakciók láncolatáról beszélnek, kilenc gyanúsított is van
- Jégkorong, kerékpár és vízilabda a legnagyobbaktól - sport a tévében