Egyelőre nem lehet tudni, pontosan mekkora adóteher hárul majd a béren kívüli juttatásokra. Ha ezek a tételek is ugyanúgy fognak adózni, mint a bérjövedelem, az egyet jelent a cafeteria felszámolásával.
Akadnának olyan cégek, amelyek adóteher mellett is fenntartanák az úgynevezett cafeteria-rendszereket, ám az adótétel csökkentené a juttatások nettó értékét.
Szakértők szerint arra van esély, hogy a juttatások megvonását egy enyhe bérnövekedéssel kompenzálnák a vállalkozások, ám lehet, hogy a cégek a jelenlegi szűkös gazdasági viszonyok között inkább csökkentenék a költségeiket a ma még a cafeteria működtetésére fordított összegekkel.
Ennél valószínűbb azonban, hogy végül valamilyen köztes megoldás születik az adómérték kérdésében, vagyis a béren kívüli juttatásokat a rendes bérjövedeleménél alacsonyabb adó terhelné.
Ugyanakkor a kormány is kész lehet a kompromisszumra, és jó esély van arra, hogy az étkezési jegyek és az üdülési csekkek kimaradnak a megadóztatandó juttatások köréből. Egyik nyilatkozatában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is úgy fogalmazott: oda kell figyelni arra, amit a szakszervezetek és a munkavállalók mondanak, és bizonyos ügyekben kompromisszumot kell kötni. Arra is van esély, hogy az üdülési csekk felhasználási körét szűkítik, az évente mintegy 200 milliárd forintot kitevő étkezési jegyek esetében pedig nem változnának a szabályok.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Politikai korlátokat szabnak az MI-nek
- Egy szlovák ellenzéki pártvezér is halálos fenyegetést kapott
- Halálos baleset, teljes zárlat a 4-es úton
- Kocsis Máté a Fico-merényletről, a választás tétjéről és a kommentek gyilkos erejéről
- Húsz fok különbség egy időben az ország két pontján - térkép
- Vége a találgatásoknak: Thomas Tuchel elárulta, marad-e a Bayernnél