Ma 13 órakor a Miniszterelnöki Hivatal Kossuth téri irodaházában tartják a Tiszta Haszon Program első nyilvános sorsolását. A pályázók közül 10 szerencsés ma délután egymillió forinttal lesz gazdagabb.
A játékra SMS-ben, vagy interneten keresztül lehetett pályázni, valamilyen lakossági szolgáltatásról szóló ezer forint feletti számlával. A nyerteseket a számla ellenőrzését követően telefonon keresztül értesítik, a díjra való jogosultság további feltétele a nyilvánosság vállalása.
A sorsoláson a január 31-ig beküldött számlák vesznek részt, egy állampolgár több számlával is pályázhatott. A sorsolást követően a nyeretlen szelvények mintájára az eddig beküldött számlák nem játszanak tovább, a következő sorsolásra március 2-án kerül sor.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak