A személyi jövedelemadó 1+1 %-ának felajánlásával akartak visszaélni egy gazdasági társaság alkalmazottainak nevében oly módon, hogy jogosulatlanul támogatást szereznek egy alapítványnak úgy, hogy a gazdasági társaságban szerepet játszó tulajdonosok a cég dolgozói nevében vélhetőleg meghamisították a rendelkező nyilatkozatokat, és azt az egyikőjük által vezetett alapítvány javára "utaltatták" volna. Az APEH nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatósága azonban a rendelkező nyilatkozatok feldolgozása közben felfedezte a "csalást", és magánokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt büntető feljelentést tett.
A gazdasági társaság a munkáltatói adó-megállapításhoz kapcsolódóan egy kísérő jegyzéket, és 130 darab 1+1 %-os rendelkező nyilatkozatot csatolt. Az APEH figyelmét az keltette fel, hogy a csatolt névsoron szereplő aláírások több esetben is nagyon hasonlítottak. A rendelkező nyilatkozatok megvizsgálása során pedig kiderült, hogy mind a 130 felajánlásnak ugyanaz a kedvezményezettje, mind a civil, mind pedig az egyházi felajánlás tekintetében.
A gazdasági társaság, és a rendelkező nyilatkozatokban civil kedvezményezettként megjelölt alapítvány adatainak ellenőrzésekor pedig egyértelművé vált, hogy a cég egyik képviselője, valamint az alapítvány képviselője kapcsolatban áll egymással (névegyezőség és bejelentett lakcím egyezősége).
Az APEH Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatósága az eset kapcsán magánokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt büntető feljelentést tett, mivel az adóhatósági ellenőrzés során felmerült annak gyanúja, hogy egy ismeretlen személy az adózó cég alkalmazottai helyett aláírta a névsort, illetve hamis rendelkező nyilatkozatokat állított ki és nyújtott be az adóhatósághoz, és így akarta jogosulatlan bevételhez juttatni az alapítványt.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból