Elállhat a bankszövetség a kormánynak átadott, devizahiteleseket érintő javaslatcsomagjától, olyannyira elmérgesedett a viszony a kormány és a pénzintézetek között - értesült a Magyar Nemzet.
Fontolóra vették a bankok, hogy kihátrálnak a devizahitelesek megsegítésére hivatott átfogó javaslatcsomagjuk mögül. Ebben jelentős szerepet játszhat, hogy a kormány a múlt hét elején olyan jogszabályt fogadott el, mely lehetővé teszi a munkaadók számára, hogy 7,5 millió forintig adómentes vissza nem térítendő támogatást adjanak dolgozóiknak a végtörlesztéshez.
A csalódás fő oka, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter három hete még azt ígérte, nem lesz új adósmentő csomag a bankok és a kormány közötti tárgyalások lezárultáig. Csak bonyolítja a helyzetet, hogy a hírek szerint a közszférában dolgozók számára végtörlesztést segítő programot készít a kormány.
Emlékezetes: a miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter által múlt hét péntekén fogadott tizenegy közgazdász azt is kérte a kormánytól, hogy egyeztessen a Bankszövetséggel.
Friss!!
A magyar bankok nem szakítják meg a tárgyalásokat a kormánnyal a devizahiteleseket érintő javaslatcsomagról - áll a Bankszövetségnek a Reutershez eljuttatott írásos közleményében. Teszik ezt annak ellenére, hogy a bankok szerint a kormány megszegte azt a megállapodást, hogy a tárgyalások ideje alatt nem hoz a devizahiteleseket érintő újabb intézkedéseket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Ígéretet kaptunk a kormánytól, hogy amíg nem zárulnak le a tárgyalások, addig a kormány nem hoz újabb intézkedéseket és törvényeket" - írta válaszában Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója.
"Annak ellenére, hogy az utóbbi napokban történtek ilyen lépések, folytatódnak a tárgyalások a kormány és a Bankszövetség között" - áll a levélben.
Kármán András bejelentése: hozzányúlnak a kamatstophoz, erre készülhetnek az érintett lakáshitelesek
Kármán András pénzügyminiszter bejelentette, hogy 2026. szeptember 30-án végleg megszűnik a lakossági jelzáloghitelek kamatstopja
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







