A jelzáloghitel-válság hitelkártyás költésekre gyakorolt hatásai már a 2007-es adatokban is felfedezhetőek: az amerikai hitelkártyások a tavalyi évben közel 6 százalékkal többet költöttek a kártyához kapcsolódó díjtételekre, főként büntetőtételekre, mint egy évvel korábban.
Míg a kereskedők 33 milliárd dollárt áldoztak fel bevételeikből arra, hogy elfogadhassák a hitelkártyákat vásárlóiktól, addig a kártyájukat aktívak használók csupán a konstrukciókhoz kapcsolódó normál és büntető díjtételekre 30 milliárd dollárt (5270 milliárd forintot) adtak ki.
Ennek a hatalmas összegnek legnagyobb hányadát, 70 százalékát késedelmi kamatként fizették ki, de sokan kerültek olyan nehéz helyzetbe, hogy a késedelmi kamat mellett a hitelkeret-túllépési díjat is meg kellett fizetniük. Hitelkeret túllépésre ugyanis legtöbb esetben csakis akkor van lehetőség, ha túl kicsi a minimális törlesztés, vagy ha a hitelkártyás egyáltalán nem fizet.
Az R.K. Hammer kutatásai szerint a készpénzfelvétel összesen 8 milliárdot (1406 milliárd forintot) emésztett fel, míg a kártyák éves díjáért 3 milliárd dollárt (527 milliárd forintot) számoltak fel a bankok. A legnagyobb tételt azonban mégsem ez jelentette, hanem a rendes kamat. A hitelkártyás adósok 2007-ben összesen 97 milliárd dollárt (17 ezer milliárd forintot) fizettek ki a kamatokra.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az emelkedő kamatbefizetések arra utalnak, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak az amerikai hitelesek, akik a szigorodó banki hitelezési politika mellett már nem kapnak a korábbi feltételek mellett hitelt. Ezzel bezárul a korábban még nyitott kiskapu, vagyis, hogy a hétköznapi kiadások átmenetileg fedezhetővé válnak a hitelkártyás adósság-állomány felduzzasztásával.
Kármán András bejelentése: hozzányúlnak a kamatstophoz, erre készülhetnek az érintett lakáshitelesek
Kármán András pénzügyminiszter bejelentette, hogy 2026. szeptember 30-án végleg megszűnik a lakossági jelzáloghitelek kamatstopja
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







