14 °C Budapest

Itt az egyik legdrágább hitel - mi marad a lakásodból?

Pénzcentrum
2008. január 7. 10:05

Mielőtt bemutatnánk, milyen konstrukcióról is van szó, előtte leszögezzük, a legveszélyesebb saját pénzügyi helyzetünkre a tájékozódás hiánya, illetve az, hogy nem rendelkezünk megfelelő ismeretekkel az adott termékről, nem járjuk körbe, egy adott helyzetre milyen pénzügyi megoldás a legmegfelelőbb válasz, alternatíva. Az Egyesült Államokban például egyre több idősnek okoz gondot a fordított jelzáloghitel, nézzük, miért.

A tavalyi évben egy amerikai hiteltanácsadó szervezet szerint rekordot döntött azon idősek száma, akik fordított jelzáloghitelt vettek fel. A tanácsadók pedig leginkább a hosszabb távon jelentkező következmények miatt aggodalmaskodnak.

A lakásért életjáradék programok, s a fordított jelzáloghitel közötti egyik legkirívóbb különbség, hogy a tulajdonjog ez utóbbi esetében a járadékosnál marad, míg az életjáradék esetében nem. Ezen kívül az idősnek nem kell törlesztenie, ugyanis vagy az örökösök fizetik vissza a kölcsönt, vagy, amennyiben nem tartanak igényt az ingatlanra, annak maradványértékét kapják meg a banktól.

A járadékért cserébe jelzálogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztet be a folyósító hitelintézet. Míg Amerikában számos intézmény foglalkozik ezzel a konstrukcióval, addig hazánkban kizárólag az FHB Életjáradék Zrt. kínál ilyen programot az idősek számára.

A hiteltanácsadó szerint egyébként a fordított jelzálog népszerűségének megugrása a tengerentúlon arra vezethető vissza, hogy megnövekedett a várható élettartam, s az emberek nem számolnak ezzel, mikor nyugdíjas éveikre terveznek, s ezért kerülnek nehézségekbe. Itthon a népszerűség malmára hajthatja a vizet, hogy tradicionálisan magas az ingatlan-tulajdonhoz való ragaszkodás mértéke.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azonban mielőtt valaki fejest ugrana ebbe a konstrukcióba, érdemes mérlegelnie, s alaposan végiggondolnia, mit is jelent számára, illetve az örökösei számára, ha fordított jelzáloghitelt igényel.

A legnagyobb probléma ugyanis ezzel a konstrukcióval az lehet, hogy igen költséges. Az Egyesült Államokban ugyan nem a kamatokkal van probléma, nálunk azonban a relatíve magasabb kamatkörnyezet miatt magasabb kamatokról van szó. A kamattartalom miatt pedig - ez pedig a másik probléma - egy idő után eltűnik az ingatlan értéke, ami pedig mind a tengerentúlon, mind nálunk problémás lehet az örökösök szempontjából.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36