26 °C Budapest

Ezen múlik a megállapodás az IMF-fel?

Pénzcentrum
2012. január 12. 08:35

A Népszabadság meg nem nevezett kormányzati szereplőre hivatkozva azt írja, hogy nincs alternatívája az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodásnak. Az Index ugyanakkor szintén kormányzati forrásokból úgy értesült: akár mindhárom Brüsszel által kifogásolt törvényt módosíthatja az Országgyűlés, teljes törvényeket azonban biztos nem vonnak vissza.

A kormány, állítása szerint, most arra vár, hogy az Európai Bizottság konkrétan jelölje meg, hogy a törvényeken belül mely pontokat kifogásolja - olvasható a Népszabadság mai számában. A meg nem nevezett kormányzati szereplő úgy fogalmazott: a kabinet 10 százalékot engedhet presztízsveszteség nélkül az Európai Bizottság által kifogásolt jogszabályokból.

Az Index kormányzati forrásokra hivatkozva ugyanakor azt írja: akár mindhárom Brüsszel által kifogásolt törvényt módosíthatja a magyar országgyűlés, teljes törvényeket azonban biztos nem vonnak vissza. A meg nem nevezett forrás hozzáteszi: a jövő hétig biztosan kivár a kormány, megvárja, melyek azok a konkrét paragrafusok, amelyek nem tetszenek az Európai Bizottságnak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a kormány készen áll minden észrevétel és javaslat megvitatására az Európai Bizottsággal és az IMF-fel, és elkötelezett a tárgyalások sikeres lefolytatása mellett. Mint ahogyan a Magyar Kormány részéről korábban is elhangzott, az IMF-fel jelenleg folytatott egyeztetések célja a hivatalos tárgyalások előkészítése és az előzetes álláspontok egyeztetése.

"Megerősítjük az IMF által megfogalmazottakat, miszerint a jelenlegi tárgyalásoknak nem tárgya egy hivatalos szándéklevél tartalmának megvitatása és véglegesítése." - fogalmaznak a közleményben. az IMF-fel történt washingtoni egyeztetések eredményéről jövő héten számol be a kormánynak Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 9. 18:37
Az Államadósság Kezelők Központ (ÁKK) oldalán megjelent tájékoztatás alapján újabb kamatcsökkenés ér...
MEDIA1  |  2026. június 9. 10:31
A Hazaiban Hirdetünk kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a reklámpénzek jelentős része ma globá...
Holdblog  |  2026. június 9. 10:15
Az elmúlt két évtizedben a BB tengely lakossága egyre kevésbé használja a buszt és a vonatot, a szem...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 10. szerda
Margit, Gréta
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?