A Magyar Nemzeti Bank egy nemrégiben nyilvánosságra hozott kiadványában a bankkártyákkal kapcsolatos alapvető és problémás kérdésekre ad választ. Többek között arra, mi történik abban az esetben, ha a betéti- vagy éppen hitelkártya illetéktelen kezekbe kerül, s ebből a kártyabirtokosnak kára keletkezik.
A bankkártya eltűnését, ahogy arra bank és az ügyfél között megszülető szerződésben megfogalmazódik, az ügyfélnek azonnal jelentenie kell. A bejelentés előtt keletkezett kárért 45 ezer forintig ugyanis őt viseli a felelősség, a bejelentés után azonban a banknak vagy a kereskedőnek meg vállalnia az anyagi felelősséget.
A bank esetében is van azonban egy értékhatár, ez 15 millió forint, ami után már az sem felelős. Azt, hogy a 15 millió forintot meghaladó kár kit illet, a törvény már nem szabályozza - írja a Napi.
Ki fizet, ha visszaélnek a bankkártyáddal? Ne számíts sok jóra!
A bejelentést követően a kibocsátónak kell mint elkövetnie annak érdekében, hogy a kártyát ne használhassa illetéktelen személy. A felelősség akkor is őt terheli, ha neki felróható technikai hiba miatt a kártyabirtokos nem tudta a bankot értesíteni annak eltűnéséről.
A bankot egyetlen esetben nem terheli kárviselési kötelezettség, akkor, ha bizonyítani tudja, hogy szándékosan megszedtük a szerződést vagy súlyos gondatlanságot követtünk el. Mivel a PIN-kódot csak mi tudjuk, minden olyan esetben, amikor ennek valaki más is birtokába jut, szerződést szegünk, és lemondhatunk a kárunk megtérítéséről.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az uniós szabályozás életbe lépésének köszönhetően jelentősen szigorodtak a fogyasztóvédelmi szabályok. Így például a bankkártyás adatokkal való visszaélésből származó kár a kibocsátót terheli, ha annak használatakor a kártya fizikailag nincs jelen (onlin vásárlás).
Az MNB állás foglalása szerint a CVV2 és a CVC2 kódok bekérése sem jelent ez alól kivételt, hiszen ezek nem titkos információk, mint a PIN-kód, mindenki számára látható helyen, a kártya hátoldalán szerepelnek.
Kármán András bejelentése: hozzányúlnak a kamatstophoz, erre készülhetnek az érintett lakáshitelesek
Kármán András pénzügyminiszter bejelentette, hogy 2026. szeptember 30-án végleg megszűnik a lakossági jelzáloghitelek kamatstopja
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







