21 °C Budapest

Baj van a kártyadíjjal? Drágán fizetünk

Pénzcentrum
2008. február 19. 09:00

A Gazdasági Versenyhivatal január végén versenyfelügyeleti eljárást indított a hazai bankkártya-kibocsátók és elfogadói hálózatok üzemeltetői ellen. A hivatal az ellenőrzést kiterjesztette a MasterCardra és a Visára is - írja a Napi.

A vizsgálat alapjául szolgáló precedenst egyértelműen az Európai Bizottság MasterCarddal szembeni korábbi döntése adja.

A hazai bankkártya-elfogadói piac fejlődését jelentősen gátolja, hogy csak nehezen csökken a kártyás fizetés után a tranzakció értékéből a plasztikot kibocsátó pénzintézet számára fizetendő jutalék összege. Ez az összeg korábban évekig 1,7%-os volt, míg jelenleg a vásárlási érték 1,2%-át teszi ki.

A magyar szint ugyan magasnak számít az európai környezetben, de egyáltalán nem egyedi: Lengyelországban a díjmérték jelenleg is 1,7%-os.

A hazai gyakorlat megváltoztatása nem a Visán és a MasterCardon, hanem a hazai bankok közötti megállapodáson múlik. Ez sokak szerint azért nem jön létre, mert a csak kibocsátásban érdekelt kisbankok ragaszkodnak a plasztikból származó bevételhez, míg mások szerint a piac domináns szereplőjének nem éri meg a jutalékszint csökkentése, mivel így a saját kártyás forgalomból tud komoly engedményeket tenni.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 13. 07:45