Sok celebriáts a május 31-ei leadási határidő előtt már beküldte cégei eredményét, melyből kiderül, mennyit kerestek a tavalyi évben.
BBB-re módosította Magyarország adósbesorolását pénteken a Standard & Poor's, ezzel majdnem két és fél év után örülhetünk újabb felminősítésnek.
Nem okozott komoly meglepetést az S&P döntése, hiszen 2017 augusztusa óta volt pozitív kilátásuk érvényben a magyar osztályzatra, amiről elvileg két éven belül el kellett lépniük. Most az új BBB osztályzat mellé stabil kilátást rendelt a cég, így egyelőre nincs képben további változtatás.
Az elemzésben kiemelik, hogy tavaly zsinórban a hatodik olyan év volt, amikor Magyarország kiemelkedő növekedést ért el. Ugyan a háztartások adóssága emelkedett 2018-ban, az államadósság és a külső adósságállomány csökkent a GDP arányában. Nagyrészt ezek indokolhatták a mostani felminősítést.
Hozzáteszik, hogy a következő két évben akkor jöhet további felminősítés, ha a magyar gazdaság teljesítménye erősebb és kiegyensúlyozottabb marad, mint a versenytársaké. Emellett a nettó államadósság és a külső adósság vártnál gyorsabb leépülése jelenthet pozitívumot, illetve akkor jöhetne felminősítés, ha a kormány többletes költségvetést tudna összehozni.
Leminősítésre vagy kilátásromlásra akkor lehet számítani két éven belül, ha egy erőteljes külső sokkot a nyitott magyar gazdaság is megérezne, vagy ha a külső finanszírozási helyzetünk bizonytalanná válna. Ide sorolják az EU-források esetleges felfüggesztését, ami az adósságunkra is negatív hatással lenne.
Az S&P szakemberei arra számítanak, hogy 2021-ig fokozatosan 2%-ra lassul majd a magyar gazdaság növekedése, ugyanakkor azt gondolják, hogy ugyan kicsi és nyitott gazdaság vagyunk, de át tudjuk majd vészelni a külső kereslet átmeneti csökkenését és az uniós források visszaesését.
Az egyik nagy erősségünkként hangsúlyozzák, hogy a nettó külső adósságunk tavaly a GDP 10%-a alá esett a 2010-es 55%-ról. Ugyan a fizetési mérlegünk többlete csökken, de a lebegő forintárfolyam és a még mindig alacsony munkaerőköltségek középtávon továbbra is támogathatják Magyarország versenyképességét - teszik hozzá. Kiemelik még, hogy a hitelezés most látható felfutása belső finanszírozású, de figyelmeztető jel lehet, hogy bruttó értelemben nő a magyar bankok külföldi finanszírozása.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hitelminősítő szerint jelenleg "komplikáltak" a magyar kormány és az EU viszonyai, azzal számolnak, hogy 2021 után az új költségvetésben évente a GDP 1-2 százalékának megfelelő forrásvesztéssel kell majd számolnunk. Ha ez megvalósul, akkor a nemzeti össztermék egy százalékának megfelelő fizetési mérleg-többletünk lehet még 2022-ben is.
Az S&P szerint már tetőzött a magyar gazdaság növekedése, hosszabb távon a strukturális kihívások és a túlhevülés jelei ronthatják a növekedési kilátásainkat. Idén a cég legalább 3,3%-os GDP-bővülést vár, amit elsősorban a belső kereslet támogathat a béremelkedésen keresztül. Kiemelik, hogy mára szinte minden szektorban általános a munkaerőhiány, ami kétszámjegyű béremelkedést okoz, viszont arra utal, hogy a magyar gazdaság kezdi elérni korlátait. Középtávon éppen ez lehet az egyik kihívás a kkv-k gyenge termelékenysége és a demográfia romlása mellett.
Továbbra is kockázat, hogy Magyarország nyitott gazdaság, különösen a német autóiparnak van erősen kitéve, ezért a kínai kereslet csökkenése és az esetleges amerikai büntetővámok hamar érzékenyen érinthetik a magyar gazdaságot is. Negatívumként értékelik a fékek és ellensúlyok utóbbi években látott erodálódását, de hozzáteszik, hogy a kormányzati lépések eddig nem rontották a képet a külföldi befektetők szemében.
A hitelminősítő szerint azt a lehetőséget már jó eséllyel elszalasztottuk, amit a kedvező külső környezet kínált az adósság gyorsabb ütemű csökkentésére az elmúlt néhány évben. Emiatt 2022-ig 60% felett maradhat az adósságrátánk, ami csökkenti a kormány fiskális mozgásterét stresszhelyzet esetén.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei
- Iszonyatos utcai bunyó volt Pécsen
- Eldőlt a berlini Tesla-gyár sorsa – most jön az igazi háború
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét
- Elek Gábor vezetésével feljutottak a Vitézek, akik lányok