Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a hétfő esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Idegesek a nemzetközi pénzpiacok - elsősorban az ukrajnai események hatására. Ez a forint árfolyamán is meglátszik: szerda reggel kétéves mélypont körül járt a magyar fizetőeszköz, délre kissé javult a helyzet.
Délre az euróval szemben a kétéves mélypont közeli 314,5-ről 313,5-ig jutott a magyar fizetőeszköz. A dollár kurzusa 226,2-nál, a svájci franké 257,8-nál jár.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Önkéntesek is segítenek a hajóbaleset áldozatainak felkutatásában - videó
- Szívszorító videó - így emelték ki a Dunából a Verőcénél balesetet szenvedett motorcsónakot
- Teljessé vált az NHL főcsoportdöntőinek mezőnye
- Tömeges ütközés az M7-esen, kilométeres dugó alakult ki
- Az Egyesült Államok időt nyerhet Gázában
- Okostelefonról lehet időpontot foglalni a szakrendelésekre - kiderült, mikortól