Piaci átlag felett, 9 százalékkal bővült az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletágának árbevétele az első negyedévben.
Gyors esésbe váltott a forint szerda délelőtt.
Tíz óra után már 307-nél is jártak az euróval szembeni jegyzések. A heves forintesés nyomán 20 perc alatt addig a 306,8 körüli szintig zuhant a forint, ami az előző napokban tízhavi mélypontot jelentett.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Friss szakértői becslés: öt százalék lehet a hiány idén
- A Sony Music bekeményít, elege lett a mesterséges intelligenciából
- Srebrenica miatt felfüggesztettek egy magyar-bosnyák szerződést
- Hivatalosan is bejelentették Szoboszlai Dominik új edzőjét
- Bóka János: három fő prioritásunk lesz az uniós elnökség idején
- Sós Csaba újra kártyákat terített Milák- és Kós-ügyben