Piaci átlag felett, 9 százalékkal bővült az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletágának árbevétele az első negyedévben.
Gyorsan esett a forint árfolyama szerdán. Délután már a 310-es szintnél jártak az euróval szembeni jegyzések.
A kora esti kereskedésben sem tudott érdemben visszaerősödni a forint: 310-ről mindössze 308,5-ig tudott kapaszkodni az euróval szemben. Ez még mindig kétéves mélypont közeli helyzetet jelent. A dollár kurzusa 226-nál, a svájci franké 252,1 körül járnak
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Sós Csaba újra kártyákat terített Milák- és Kós-ügyben
- Hatalmas jégdarabok estek, Budapesthez közelít a szupercella - térkép
- Az ukrán elnök megmagyarázza, hogy miért sikeresek az oroszok Harkivnál
- "Süllyedünk" - közölte a BME, miután megszakadtak a tárgyalások a minisztériummal
- Nem bírja el a talaj a kínai nagyvárosokat
- Politikai korlátokat szabnak az MI-nek