A Pénzcentrum 2024. május 17.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A vártnál jóval gyengébb lett a német áprilisi feldolgozóipari beszerzési menedzser index adat (november óta a legalacsonyabb, újra a szűkülést mutatja) hirtelen romlást okozott a piaci hangulatban. Az euró 1,30 közelébe hullott az euróval szemben, a német DAX-index is visszaesett 7500 pont alá. Ezek a mozgások a forintot is gyengítették: az euróval szembeni kurzus 300 közvetlen közelébe emelkedetg vissza. A dollár kurzusa újra kissé 230 felett jár, a svájci franké 246 közelébe kapaszkodott.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Egy forintra a lélektani határtól a gázolaj ára
- Szabados Gábor Dejan Stankovic távozásáról: szakmailag visszalépés, de „ több millió" oka lehetett a döntésének
- Szombaton inkább ne a Rákóczi hidat válassza!
- Állásbörzét rendeztek Magyarországon élő menekülteknek
- Blues és film – zenés road movie készül Hobo életművéről
- Orosz médiákat tiltottak be az Európai Unióban