Július 1-től az Egészségablak applikációban és a 1812-es telefonszámon is lehet majd időpontot foglalni az orvoshoz.
Évente 5-6 ezer új emlődaganatos beteget diagnosztizálnak: ez a beavatkozás sorsfordító lehet számukra
Statisztikai adatok szerint Magyarországon évente átlagosan 5-6 ezer új emlőrákot diagnosztizálnak és évente átlagosan kétezer nő hal meg a betegség következtében, ugyanakkor az időben felfedezett rosszindulatú elváltozás 85%-ban gyógyítható, ezért nagyon fontos a rendszeres szűrővizsgálaton való részvétel és a gyakori önvizsgálat. A nők leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedése új egészségügyi szolgáltatásokat hívott életre. Dr. Molnár Béla Ákos, a Dr. Rose Magánkórház rekonstrukciós plasztikai sebésze a Pénzcentrumnak elmondta, egyre nagyobb az érdeklődés az onkoplasztikai beavatkozás iránt, amely során az emlődaganatos betegek esetén egyidejűleg távolítják el a rákos területet és állítják helyre a mell eredeti állapotát.
Az emlőrák – a tüdőrák után – a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése – olvasható a KSH 2019-es Egészségügyi helyzetkép című dokumentumában, amely megjegyzi, a magyar egészségügyi hatóságok a megbetegedés legnagyobb kockázatának kitett, 45–64 éves női korosztálynak kétévente ajánlják a szűrővizsgálaton való részvételt.
Statisztikai adatok szerint Magyarországon évente 5-6 ezer új emlőrákos beteget diagnosztizálnak, és nagyjából kétezren halnak bele a betegségbe.
Dr. Molnár Béla Ákos, a Dr. Rose Magánkórház rekonstrukciós plasztikai sebésze kiemelte, hogy a mellrák elleni küzdelem legfontosabb eszköze a rendszeres szűrővizsgálat.
Ezen túl a betegség kialakulásának esélyét csökkenthetjük az ideális testsúly megtartásával, az alkoholfogyasztás és dohányzás minimalizálásával és rendszeres mozgással
– tette hozzá. A szakember kitért arra is, 35 év alatt jellemzően emlő ultrahangot, 35 év felett mammográfiát végeznek, utóbbit pedig emlő ultrahang vizsgálattal egészítenek ki.
Az elvégzendő képalkotó vizsgálatokat több tényező is befolyásolhatja, úgy, mint az életkor, a családi és az egyéni anamnézis, különböző rizikófaktorok, az emlő mérete és szerkezete, valamint a menstruációs ciklus
– jegyezte meg.
Milyen tünetek esetén érdemes orvoshoz fordulni?
A szakember elmondta, ha valaki a következő tüneteket tapasztalja, érdemes mielőbb orvoshoz, méghozzá lehetőleg sebészhez vagy nőgyógyászhoz fordulni:
- mellben vagy a hónaljban lévő csomó, sűrűbb szövet állomány,
- a mell méretének, formájának megváltozása,
- a mell bőrfelszínének megváltozása,
- a mellbimbó tartós befordulása,
- váladékozó vagy vérző mellbimbó,
- elszíneződött, hámló bőrfelszín,
- narancs felületéhez hasonló bőrfelszín.
„Rosszindulatú elváltozás esetén a mintavétel után az onkoteam összegzi az eredményeket. Az onkoteam több szakma – onkológus, radiológus, sugárterapeuta, pszichiáter, emlősebész szakorvos - egyidejű véleményezését jelenti, a további kezelés meghatározása miatt. Ez lehet sebészi, vagy elsőként onkoterápiás kezelés is” – magyarázta a szakember, hozzátéve, a vizsgálatok eredményei alapján dönt a szakmai csoport az esetleges műtét elvégzéséről. Amennyiben operáció szükséges, úgy érdemes lehet onkoplasztikában jártas emlősebészt felkeresni, aki nem csak daganatsebész, hanem plasztikai sebészként az emlő helyreállításban is jártas szakember.
Mit is takar pontosan az onkoplasztika?
Onkoplasztikai beavatkozás során egyidejűleg távolítják el a rákos területet és állítják helyre az emlő eredeti állapotát. Dr. Molnár Béla Ákos elmondta, a melldaganatos műtétek 80 százaléka már így történik, a Dr. Rose Magánkórházban is egyre keresettebb ez a megoldás.
Sokat jelent a betegséggel küzdő nőknek, hogy a mellmegtartó - amikor csak egy részét távolítják el az emlőnek - vagy melleltávolító műtét után úgy térnek magukhoz az altatásból, hogy megtörtént a rekonstrukció is, hiszen az emlődaganat kettős támadást indít, egyrészt az élet ellen, másrészt a nőiesség ellen. Hogy sokan a magánkórházat választják, abban szerepe lehet annak is, hogy a műtét előtt egy héttel minden szükséges vizsgálatot elvégeznek, és hogy nem kell irreálisan hosszú időt várni az operációra, egy-két hónapon belül van szabad időpont.
Fotók: Dr. Rose Magánkórház
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő
- Temérdek pénzt hagytak Magyarországon a filmes produkciók
- Nem hosszabbít Dárdai Pállal a Hertha, de…
- Becenevek, hiányos adatok miatt úszott el rengeteg roma ajánlás