A Kínai Mezőgazdasági és Vidékügyi Minisztérium megerősítette a H5 madárinfluenza jelenlétét vadon élő szárnyasoknál Nyugat-Kínában.
Az oltásoknak köszönhetően véget ért a koronavírus-járvány harmadik hulláma Magyarországon - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília elmondta, a járványügyi adatok javulnak, a szennyvízben mért víruskoncentráció alacsony, ugyanakkor a vírus továbbra is "itt van velünk", és az oltás felvétele a legjobb védekezés. Közölte: 5 278 680-an kapták meg valamely védőoltás első adagját, míg a másodikat 4 027 056 ember.
Ismertetése szerint minden oltópont működik, és a vakcinaszállítmányok is folyamatosan érkeznek. Kedden és szerdán 375 570 Pfizer-, csütörtökön 36 ezer Janssen-, pénteken 64 800 Moderna-vakcina érkezik az országba. Müller Cecília közölte azt is: kizárólag orvosi javaslat alapján, de lehetővé teszik egy másfajta oltás felvételét annak, akinél az első adag beadása után valamilyen reakció lép fel.
Elhangzott: a 22. héten a koronavírus szennyvízben mért örökítőanyagának mennyisége országos szinten is alacsonyan stagnál, de még nem éri el a tavaly nyáron mért szintet. Ismertetése szerint a vizsgált minták többségében nem változott az örökítőanyag mennyisége, továbbra is alacsony a koncentráció, Szombathelyen és Miskolcon van minimális emelkedés, míg Székesfehérváron és Tatabányán továbbra is csökken az örökítőanyag mennyisége a korábban mért magasabb szinthez képest.
Ismertette, hogy a 22. héten a fertőzöttek 17 százaléka Pest megyei, 16 százaléka budapesti, 11 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyei volt. A legkevesebb fertőzött - 2-2 százalékkal - Tolna és Komárom-Esztergom megyei volt. A legjelentősebb csökkenést Komárom-Esztergom megyében mérték, itt 60 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma a 22. héten az azt megelőző héthez képest. Szintén nagyarányú volt a csökkenés Baranya megyében (55 százalék), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (53 százalék).
Oltást felvenni nincs késő
- jelezte, hozzátéve, hogy "egy kicsit fellélegezhetünk", de a vírus jelen van. Mindenki előtt nyitott a lehetőség, ha oltást szeretne, jelenleg hatféle vakcinával oltanak. Egyben jelezte, levelet írt a háziorvosoknak, hogy amennyiben ismernek praxisukban olyan embert, aki még nem regisztrált vagy kapott oltást, ajánlják fel segítségüket.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kérdésre az országos tisztfőorvos beszélt arról is, hogy nem térnek el az oltási protokolltól, tehát a fertőzésen átesettek is két oltást kapnak. Hozzáfűzte: az oltás erőteljesebb és hosszabban tartó védettséget ad, mint a vírusfertőzés.
Arra a kérdésre, hogy szükség lehet-e egy harmadik dózis beadására, Müller Cecília azt válaszolta: erre bármelyik oltóanyagnál szükség lehet. Ugyanakkor hozzátette: erre még nem lehet válaszolni. Amennyiben a harmadik oltás szükségessége tudományosan beigazolódik, Magyarország követni fogja azt. Jelezte: van elegendő oltóanyag, ha mégis szükségessé válik egy harmadik oltás.
Megemlítette azt is, hogy a vírusvariánsoknál új "nevezéktant" vezettek be, tehát már nem a felismerésük földrajzi helye szerint nevezik a mutációkat. Így a brit variánst innentől kezdve alfa-, a dél-afrikait béta-, a brazilt gamma-, az indiai mutáns delta-variánsnak nevezik.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek