Emelkedés tapasztalható Budapest több területén, valamint Debrecenben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban, Veszprémben és Zalaegerszegen.
Favipiravir jön Japánból, egymillió tablettában a mai nap során - erről a külügyminiszter adott hírt közösségi oldalán.
Újabb egymillió darab, favipiravir hatóanyagú tabletta érkezett szombaton Magyarországra. Ezúttal Japánból, ez segíti a koronavírus miatt kórházban ápolt betegeket abban, hogy minél előbb meggyógyuljanak és elkerülhessék a tüneteik súlyosabbá válását - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán közzétett videójában.
A politikus hangsúlyozta: azok a betegek, akiknek már tüneteik vannak, jó, ha szednek olyan favipiravir hatóanyagú gyógyszert, amellyel megelőzhető a tünetek súlyosabbá válása. Kiemelte annak a fontosságát, hogy a gyógyszerből folyamatos ellátás és utánpótlás legyen. Emellett lényegesnek érezte megemlíteni, hogy "az ellátás és utánpótlás keletről érkezik".
Kegyetlen veszély leselkedik a magyarokra: óriási hibát követ el, aki nem rohan ezzel a sürgősségire
A szakértő szerint fontos megértenünk, hogy egy-egy ilyen eset olyan súlyos szövődményekhez is vezethet, mint a fertőzések kialakulása vagy a hosszú távú rokkantság.
Veszélyes fertőző kór les a magyar gyerekekre, ha beüt az ősz: nincs menekvés, ezt át kell vészelni?
2024. 36. hetéig összesen 8 969 megbetegedés történt, míg tavaly még ugyanebben az időszakban 12 426 diagnosztizált esetről számoltak be.
Ez az igazi rovarhorror: egyetlen csípés változtatta rémálommá egy férfi nyaralását, majdnem meghalt
Pókcsípés okozott súlyos egészségügyi problémákat egy brit férfinek, rémálommá változtatva ezáltal a nyaralását.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.