Volt egy pillanat, mikor azon is el kellett gondolkodnia, miből vesz parizert magának és a lányának.
Alacsonynak számít az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, az esetszámok ugyanis tízes nagyságrendben mozognak, míg más országokban százával, ezrével betegednek meg - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán az M1-en.
Szlávik János azt mondta, hogy az esetszámok emelkedhetnek az iskolakezdés és a hideg időjárás miatt; akkor intézkedéseket kell majd hozni, de nem biztos, hogy ez bekövetkezik. Angliában az elmúlt időszakban már egymillió gyerek járt iskolába, és úgy tűnik, hogy az iskolákban nem magasabb a járványveszély, mint más helyeken - jelezte az infektológus. Ez szerinte jó hír, és azt jelenti, hogy még mindig jobb járványügyi szabályok betartása mellett oktatni, mint nem iskolába járatni a gyerekeket.
Hirtelen pénzre van szükséged? Nézd meg a bankok kölcsönajánlatait Pénzcentrum kalkulátorát!
Szlávik János kiemelte: az a legfontosabb, hogy a beteg gyereket ne engedjék iskolába, de az is segíthet megelőzni a fertőzést, ha csak az egyik szülő viszi a gyereket az intézménybe, ha a más osztályokba járók nem keverednek egymással, és ha a tanárok távolságot tartanak vagy maszkot hordanak.
A főorvos a határok ellenőrzésével kapcsolatban azt mondta, hogy szigorítani kell az olyan országból érkezők belépését, ahol folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma. A magyarországi új fertőzöttek egy része is olyan külföldi állampolgár, aki a járvány szempontjából veszélyesebb országból érkezett - tette hozzá.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
- Enyhítenék a marihuána kábítószer besorolását Amerikában
- Imolában száguld a cirkusz – sport a tévében
- Lakat került Székelyföld egyik legnépszerűbb látványosságára
- Kamikaze robottal tartják rettegésben az ukrán katonákat az oroszok - videó
- Zakatol a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz