Növekedett a három hónap alatt elindított kivitelezések értéke 2024 első negyedévében.
Megjelent a Magyar Közlönyben a kiskereskedelmi különadóról szóló törvény, amely június 10-én lépett hatályba. Az idén május 1-jétől ideiglenesen bevezetett különadó ezzel állandó adónemmé vált, és változtak az eljárási szabályok.
Az idén május 1-jétől újra bevezetett kiskereskedelmi különadó 2010 és 2012 között már létezett Magyarországon. Az adót nem nyereségre, hanem árbevételre kell fizetni, az adómérték sávosan emelkedik: 500 millió Ft éves árbevétel alatt nem kell fizetni, míg az árbevétel 500 millió és 30 milliárd Ft közötti részére az árbevétel 0,1%-a, 30 milliárd és 100 milliárd Ft közötti részére 0,4%-a, és 100 milliárd Ft feletti részére pedig annak 2,5%-a az adó mértéke - emlékeztetnek a Deloitte szakértői.
Kormányrendeletre törvény
A Kormány még az adó május 1-jei hatálybalépése előtt benyújtott egy törvényjavaslatot, amelynek lényege az eredetileg a veszélyhelyzet idejére kormányrendelettel kihirdetett adó meghosszabbítása, állandósítása volt. A parlament a törvényjavaslatot június elején fogadta el, majd a Magyar Közlönyben kihirdették és június 10-től hatályba lépett.
Ritkábban fizetendő adóelőleg, későbbre tolt adóbevallás
A május 1-jétől hatályos szabályozás alapján havonta kellett adóelőleget fizetni, a törvény hatályba lépésével azonban ez megváltozik, évente csak kétszer kell majd ezt megtenni. A 2020-ra vonatkozó speciális szabály alapján a május havi előleg után a júniusit még be kell fizetni, viszont utána már csak kétszer, augusztusban és októberben kell majd előleget utalni az adóhatóságnak.
- mondta dr. Laczka Sándor igazgató, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának vezetője. Az eredeti szabályozás szerint a következő év január 30-ig kellett volna beadni az éves záróbevallást és ez alapján megfizetni az éves kötelezettség és az előlegek különbözetét. A törvény hatályba lépésével ez is megváltozott, az adózóknak hosszabb idő áll rendelkezésére, a következő év május végéig kell benyújtani az éves bevallást és megfizetni a kalkulált különbözetet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondta dr. Aracsi Bernadett, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának menedzsere.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal